A harminc éve hasító Prong ismét felénk néz, és ha már itt vannak a srácok, letolnak egy koncertet a Dürerben. Az új album pörgős hardcore-, trash- és speedmetaljával bombázzák a népet, de azért mi reménykedünk, hogy előkerül majd pár szám a kilencvenes évek meghatározó albumairól, vagy éppen a tavalyi feldolgozáslemezükről is, ami legalább annyira formabontó volt, mint meglepő.

prong dürer kert cbgb pantera white zombie KMFDM Nine Inch Nails Killing Joke Sisters of mercy fugazi black flag henry rollins korn slipnot butthole surfers metal trash metal hardcore industrial metal

 

Mikor lesz, hogy lesz?

Április 2-án szombaton jön el a nagy nap, és korán, már este nyolckor megnyílnak a Dürer kapui az éles riffekre éhes közönség előtt. Előzenekar nincs kiírva, így egy nagyobb lélegzetvételű, akár háromórás koncertben is reménykedhetünk, hiszen éjjel fél tizenkettőig van meghirdetve a Livesound szervezte esemény. 


 

Mi lesz?

A legendás New York-i klub, a CBGB egykori hangmérnöke, Tommy Victor, illetve a hely egykori kidobója, Mike Kirkland által harminc éve alapított, több műfajban is meghatározót alkotó együttes tér ismét vissza, a januárban megjelent X (No Absolutes) című albumuk anyagával.   

Hol lesz, mennyiért?


A Dürer-kert bizonyítottan megfelelő helyszín egy határozott villázással egybekötött, rekreációs jellegű őrjöngésre (a technikusok is mindig elintézik, hogy a koncert úgy szóljon, ahogy kell). Az elővétes jegyek 5650 forintért mennek, a helyszínen viszont már egy százas híján hatezer forintba fog kerülni a bejutás.


 

A headliner

Az együttes harmincéves fennállása alatt a kilencvenes évek három nagykiadós albuma volt a legmeghatározóbb, melyből az 1994-es Cleansing jelentette a nemzetközi színtérre való belépést. A lemez enyhe indusztriálos hangszerelése, és az akkoriban virágkorát élő hardcore-alapok, az agresszív, punkattitűd és az Epic kiadó disztribúciós csatornái meghozták világsikert. Az MTV-n is agyonpörgetett Snap Your Fingers, Snap Your Neck minden tekintetben fenyegető riffje bekerült a Kerrang! top-100-as listájára, a banda pedig a Panterával és a White Zombie-val indult turnéra. A ’96-os Rude Awakening még inkább sötétre és indusztriálisra sikerült, jól illeszkedve az akkori Nine Inch Nails-es, KMFDM-es vonalhoz, ám megőrizve a kőkemény prongos irányt.

Tavaly meglepetésre kiadták a Songs from the Black Hole című korongjukat, melyen kizárólag feldolgozások hallhatóak olyan ikonikus előadóktól, mint a Killing Joke, a Fugazi, a Sisters of Mercy, vagy éppen az egyik legmeghatározóbb punkegyüttes, a Henry Rollins vezénylete Black Flag. A mi kedvencünk az albumról mégis a Butthole Surfers legendás Goofy’s Concernje volt, hiszen kevés szám szól a leszarom-tabletta alapvető esszenciájáról: "I don't give a fuck about the FBI, I don't give a fuck about the CIA, I don't give a fuck about the cashier's claim, I don't give a fuck about anything. ("Leszarom az FBI-t, leszarom a CIA-t, leszarom azt, amit a pénztáros kér, leszarok mindent!")


Hype

  • Legenda a színpadon, melyre Trent Reznor, Jonathan Davies, de a Slipknot is példaképként tekint.
  • Várhatóan jó hosszú koncert, időhúzó előzenekar nélkül.
  • Albumbemutató és születésnapi, vagyis összegző setlist egyszerre.

Játék

Pontosan hánynál (perc:másodperc) kezdődik a Kossuth száma a Koncertblog Best of Metal 2015 mixünkben? (A helyes válasz: 1:02:00.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu-ra vártuk április elsején, pénteken délután háromig Prong tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk: Németh Gabit és Salamon Andrást, akik ingyen mehetnek a szombat esti Livesound: Prong-koncertre, a Dürer-kertbe. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncertre bejutás módját.

Koncertblog Session podcast-sorozat

Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve - a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy

Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László

Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid

Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna

Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker: Dr. Zoidberg

Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin

Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!