Február 21-én itt a Kraftwerk-koncert, melyet a Budapest Arénában lehet majd látni és hallani – és ez a kettő együtt fontos, ha a német elektronikus zene pápáiról beszélünk. A vizualitás persze jó ideje szerves része a nagy zenei élményeknek, gondoljunk csak a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli nagy rockkoncertek színpadi látványvilágára vagy a manapság a Tomorrowland fesztivál beláthatatlan díszleteire. A Kraftwerk képi világa viszont régóta olyan unikális, hogy pár másodperc alatt rá lehet jönni, őket látjuk egy felvételen, még akkor is, ha a zenét éppenséggel nem halljuk. Ennek apropóján felvillantunk pár videót, melyekről azt gondoljuk, érdemes megnézni bemelegítésképpen, mielőtt száj- és fültátva beülünk az Arénába.

Kraftwerk koncert Budapest Sportaréna

 

Eleinte persze még nem volt vizuális show. Az első videót, például, azért érdemes megnézni, mert elképesztő, ahogy 1970-ben az emberek technóra tapsolnak, bólogatnak vagy értetlenül néznek. Nem tévedés, ez a videó 48 éve, a zenekar alakulásának évében készült, a világ talán legnagyszerűbb rockzenei tévéje, a Rockpalast rögzítette. Az adó ugyan 1974-ben indult, de már előtte is rögzítettek fellépéseket, ezért élvezhető ez a nagyon korai Kraftwerk-felvétel ilyen jó minőségben. Azért is unikum, mert nagyon korai felállásban látható rajta a zenekar. (Eleinte elég nagy volt a Kraftwerkben a fluktuáció, zenészek jöttek-mentek, csak később alakult ki az állandó felállás.)


Németül értő olvasóink ki ne hagyják a következő videót! 1973-ban járunk, egy újabb televíziós felvétel készül, mégpedig a német közszolgálati ZDF-nek, három évvel a zenekar alakulása után. Gondoljunk bele, akkor ez még sci-fi-zene volt. Olyan szépeket mond Michael Stefanowski kulturális újságíró (aki többek között 1977-ben Bob Marleyval is csinált interjút) és olyan helyesen ki van írva, hogy ők bizony "Ralf & Florian, a Kraftwerk", hogy menten könnybe lábad a szemünk, amikor a mai magyar közszolgálatra gondolunk. Továbbá, könyörgöm, vessünk már egy pillantást azokra az eszközökre, amelyekkel itt zene készül!
 

Megkérdeztünk egy ismert dj-t és egy, az elektronikus stílusokhoz mindig is közel álló zenészt, mit gondolnak a Kraftwerk jelentőségéről, és hogyan emlékeznek vissza arra, amikor először találkoztak a zenekar hangzásával.
"Évekkel a koruk és kortársaik előtt jártak egy olyan világban, ahol még nem otthon, pc-ken lopkodták a hangokat a producerek a netről. Az általuk inspirált hangok, hangzások, ötletek szerintem mindenkinek a dalaiban ott vannak, sokan erről nem is tudnak" - mondta a Koncertblognak Náksi Attila. Úgy emlékezett, a 80-as évek második felében már próbálgatta azokat a hangszereket, amelyeket "tudatlanul szintetizátoroknak gondolt", amikor először hallotta valamelyik albumot. "Rajta olyan hangokkal, amilyenekhez közelit se tudtunk kitekerni a mi kis vackainkból" - tette hozzá.
Zságer Balázs állítja, a Kraftwerk-számokban visszatérő vocoderhangzás nagy hatással volt rá: számos Zagar-felvételen és koncerteken is használ vocodert. Sőt, többek között a Computerwelt című album hatására kezdett el Commodore 64-en zenét programozni. "Amikor először hallottam Kraftwerket, olyasmi érzésem volt, hogy most valami különlegesen furcsa és eredeti dolgot hallok, azonnal kitűnt akkoriban a rádióban futó felszínes popzenék közül" - idézte fel a Zagar frontembere.
Zságer szerint "náluk aktuálisabban senki nem reflektált a technológia és a társadalom viszonyára", az pedig már a legutóbbi budapesti koncerten is nagyon tetszett neki, hogy milyen iróniával kezelik a programozott zenét; "a Die Roboter alatt, például, levonultak a színpadról, és csak bábuk álltak helyettük a pultok mögött".

Ez egy angol nyelvű videóinterjú a 1975-ös amerikai turné kapcsán, amikor már négytagú volt a zenekar. Az 1973-ban csatlakozó Wolfgang Flür nyilatkozik, aki 1987-ig állandó tag maradt. Tegye fel a kezét az az európai zenekar, amely hét-nyolc számmal a zsebében nekiindulna egy amerikai turnénak! Itt épp ez történt. Ma már megmosolyogtató, hogy itt már szinte büszke a csapat a hangszerállományára, az viszont nagyon komoly, hogy a hat hétre tervezett turnéból tizenegy hét lett. Mondhatjuk, hogy meghódították a kontinenst nyolc darab számmal.



1978, megérkeztünk ahhoz a Kraftwerkhez, amit jövő héten is látni fogunk. Robotok, műanyagra sminkelt fapofával, szinte nulla mozgással, egyenszerkóban, a háttérben harmonizáló színvilággal, neonfeliratokkal, klasszikus négyes beállással. Ne menjünk el szó nélkül az osztott képernyős felvétel, a tánc, illetve a felvétel utolsó másodperceiben látható közönségkép mellett!



A többi már történelem! Ez egy HD live felvétel egy koncertjükről, ahol minden elemében megfigyelhető, hová nőtte ki magát az audio-vizuál csoda: nagyon egyszerű képek és színek, folyamatos szövegek és a flow-ban mozdulatlanul álló zenészek. Egészen különleges a zenészek és az állandóan változó háttér viszonya hosszú perceken át, aztán az egészbe bekerülnek fekete-fehér felvételnek ható képek. A robotika modernitása és a retró ütköztetése, a képek, szövegek és zene különleges egysége olyan élmény, ami valószínű még jó pár évtized múlva is megállná a helyét, de félünk, akkor már nem láthatjuk majd a robotokat élőben. Most viszont kapaszkodni fogunk, mert a koncerthez 3D-szemüveg is jár majd!


 

Itt van a Facebook-oldalunk – lájkold, fogyaszd! Ez pedig a Facebook-csoportunk – tartozz valahová!

Tartalompartnerünk a Puliwood, a legnagyobb játékmagazin és játékoldal, a Gamestar filmes oldala
 

Koncertblog Session podcast-sorozat

Simogassa a lelket, mozgassa a testet, kösse le az elmét: Kollektiv Turmstrasse-életműmix / technó, house, minimál, deep - podcaster: Seldon, artworker: Dori Pazonyi

Földöntúli epikus robotzene, Âme-tributemix / house, technó, deephouse, minimál - podcaster: dj Sobek, artworker: Dori Pazonyi

Elegáns és szép house - podcaster: Robert R. Hardy, artwork: Legendary Moments

A magyar technó legjava Dr. Zoidberg csoportterápiájában - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Dori Pazonyi

A lányok, a lányok, a lányok ördögök / neurofunk-drum'n'bass - podcaster: Selekta, artworker: Dori Pazonyi

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét - Koncertblog Guido & Maurizio de Angelis Session / podcaster: dj Muttley, artworker: Dori Pazonyi

Sok jó ember, legyél te is köztük / koncert-podcastek: AirtistDeleyGrabanc, artworker: Mill

Bús belga breakbeat / podcaster: Fastbinder, artworker: Trinity

Koncertblog Scooter Session / podcaster: Adam Bleakbass, artworker: Dori Pazonyi

Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve - a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy podcaster: dj Görgő, artworker: Mukiellő

Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László

Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid

Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna

Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker: Dr. Zoidberg

Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin

Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf