Az All In Showcase csapata, úgy tűnik, ráállt a román elektronikus zenei szcénára: november végén a beszélő nevű Petre Insprescut hozták a hajóra, most pedig, a Valentin napi hétvége szombatjára Barac a sztárvendég az A38-on. Párosjegynyertesek a cikk végén.

Inspirescu egy széteffektezett, élőhangszerekkel spékelt okos és helyenként okoskodó minimáltechnóval érkezett novemberben, míg Barac alapvetően másik iskolát követ. Sokat, pályatársainál egyértelműen többet merít a klasszikus house-ból és technóból, ugyanakkor meglehetősen letisztult a hangzása. Felszabadult és sokszor igazi vadorzó - mint a román partykultúra úgy általában.

A Naural mellett az elektronikus zene egyik évtizedes vezető konszernénél, a Fabricnál (kiadó mellett az egyik legkomolyabb londoni megaklub) is dolgozó Barac a Noinoi duó egyik fele, és mint ilyen komolyabban letette már a névjegyét szerte Európában (a Facebookon majdnem hatszázezer [!!!] likerük van például).

A Roustamnak készített remixük a tavalyi nyár egyik legnagyobb slágere volt. Májusban a Nauralon hozta a Voytera ep-t, majd Rhadoo 72-es Fabric-mixen szerepelt Frou Frou számával.

A szombat esti partyn rajta kívül a két házigazda, Polarize és Forsek pörget, a jegyek pedig egy tízes híján kétezer-ötszáz forintba kerülnek; vagy ha van még abból az ötvenből, ami egy ezressel olcsóbb, az még jobb. De legjobb nyerni:

Játék és nyertesek

Hányas sorszámú Fabric-mixre kérték föl Inspirescut, az All In Showcase novemberi sztárvendégét? (Segítség akkori ajánlónkban, a helyes válasz: 68.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu címre vártuk Barac tárggyal szombaton délután kettőig. A helyes megfejtést beküldők között két nyertest választottunk, akik másodmagukkal ingyen mehetnek a szombat esti All Inn Showcase Budapest: Bloodlines Volume 1 - Barac partyra, az A38-ra: Kovács Flóra és Omodi Zoltán. A nyertesek a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!