A Colorstar legutóbb két éve jelentetett meg nagylemezt - a Flow bizonyos mértékben irányváltást hozott, ami a zenekar tervei szerint az ősszel megjelenő új albumban egyensúlyozódik ki. Még a nyár előtt viszont egy friss ep-vel, a Reactionnel jelentkezik a megújult zenekar, melyet május 22-én, csütörtökön mutatnak be az Akváriumban. A koncert előtt a zenekar egyik vezetőjét és gitárosát, Szalay Pétert kérdeztük - az interjú után pedig játék egy párosjegyért, a nyertessel.

Az új Colorstar (jobbról a második, a kutya mögött Szalay)

Mi várható a szeptemberben megjelenő új lemezen, éles irányváltás vagy csak finomhangolás, esetleg az eddigi dolgok szinte változatlan folytatása?

Colorstar / Szalay Péter: Amennyire "belülről" meg lehet ítélni, nem lesz olyasfajta, talán kicsit túl éles irányváltás, ahogy az előző album esetében történt. A Flow fogadtatása nagyon tanulságos volt számunkra, sokszor volt alkalmunk szembesülni azzal, hogy a "régi rajongók" mivel is azonosítják leginkább a Colorstart - a trance, a lebegés, az "utaztatás" a legjellemzőbb hívószavak. Ugyanakkor szerintem abszolút eredményesen sikerült feszegetni a saját határainkat, és egy újabb réteget is megszólítani. Most úgy tűnik, hogy leginkább egy ilyen egyensúlyközeli állapot készül kialakulni a klasszikus Colorstar-hangzás és a Flow albumon hallható, elektronikusabb orientáltságú világ között. Hogy ez mennyire sikerül, az még egy izgalmas kérdés nekünk is, és igazából az album megjelenése után dől talán el, amikor már mi is kellő távolságból tudunk rátekinteni a kész produktumra.
Mennyire érzitek, hogy kicsit poposabbra kéne venni?

Csak annyira, amennyire ez a bizonyos "poposodás" segíteni tudja a zenekar törekvéseit, anélkül, hogy komolyabb identitászavarokat vagy hitelességi problémákat okozna. Egy magunkfajta produkció esetében az a legegészségesebb, ha a slágergyártás szándéka nélkül sikerül slágereket írni, ha a slágergyártás nem válik elsődleges céllá. A sláger a mi értelmezésünkben ideális esetben csak egy reklámfelület, egy tömör, frappáns, esszenciális kivonat, ami rá tudja irányítani a figyelmet arra, amit egyébként csinálunk. Vagy pedig egy a nagy, egységes színvonalú egészből kiragadott tetszetős, önmagában is értelmezhető kisebb rész. Kell egyfajta tudatosság is ehhez, hogy elkerüljük a poposodással járó csapdákat, azt a fajta spekulatív alkotói hozzáállást, hogy ilyen "alibilemezeket" készítsünk, amikor adott esetben érezhetően a rádiósláger-gyártás egy-egy kiadvány igazi indítéka. Ez bizonyos előadók esetében szerintem kifejezetten tetten érhető. Mi viszont továbbra is olyan, album- és koncertcentrikus zenekar szeretnénk maradni, melynek a fellépésein nemcsak úgy ellötyög a közönség a két sláger közötti töltelékzenén, hanem az elsőtől az utolsó hangig élvezhető, izgalmas produkciót kap, ami beszippantja, kiragadja a hétköznapi valóságból, ahol együtt utazik zenész és hallgató. Egyszerre popkoncert és pszichedelikus partytrip.
Rendes, állandó, klasszikus énekest nem terveztek szerződtetni? Milyen lenne szerintetek az ideális énekes? Olyan, mint a már-már popsztárstátuszba került, volt modell, illetve szépfiú carbonfoolsos Fehér Balázs, vagy inkább egy háttérbe húzódó, visszafogottabb figura? Tovább erősödhet az ének és a szöveg szerepe a zenétekben?
Nem igazán látnánk értelmét egy olyan jellegű váltásnak, ami a Carbonfoolsszal történt. Egy Fehér Balázs-jellegű karakter bevétele a zenekarba olyan szinten írná felül és kérdőjelezné meg mindazt, amit eddig csináltunk, hogy akkor a további működéshez talán már névváltoztatás is szükséges lenne. Annak idején pont, hogy szakítani próbáltunk a zenekarokat kissé agyonnyomó, sok esetben közönséges kísérő szerepre kárhoztató "az énekes meg a többiek" felfogással. Szerintem most ideális irányban haladnak a dolgok: Máté Szabolcs (billentyűsök, sampler, ének) 2012-es csatlakozásával egyrészt egy új énekhanggal is gazdagabbak lettünk, másrészt az a fajta frontemberfelfogás is közelebb áll a Colorstar zenei arculatához, ami azóta egyre inkább kikristályosodni látszik. Visszafogottabb, két frontemberes irányba haladunk, ahol egyrészt mindkét énekes fontos szerepet játszik a zenekar hangszeres szekciójában is, a két énekhang adta lehetőségeket pedig remekül ki lehet használni, erre jó példa már ez a mostani ep is.

Mi történt veletek a legutóbbi lemez, a Flow, tehát 2012 óta? Beváltak az akkori tagváltozások?
Igen, azt lehet mondani, a zenekar működését, célkitűzéseit tekintve lényegesen egységesebb csapattá vált, mint korábban volt. Talán ennek is köszönhető, hogy úgy tűnik, sikerül végre gyakrabban jelentkezni új anyaggal. A korábbi, átlag-háromévente-egy-lemez szisztémával ellentétben most például a 2012-es album után néhány hónappal már új dallal jelentkeztünk (Blind and Deaf), ezt követte a hozzátartozó klip, idén ősszel pedig az új album, illetve most az azt beharangozó digitális kislemez. Ezen kívül az elmúlt két évben már az új felállással jártunk néhányszor külföldön (Erdély, Szerbia, Berlin), a Flow-t pedig jelölték a Fonogramra, Az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

A legutóbbi lemez, a Flow bővelkedett a vendégművészekben, az őszi új anyagon kik lesznek, kik várhatók?

A Flow egy átmeneti időszakban készült, a vendégek közreműködése egyrészt ennek is köszönhető. Keleti Tamás (Carbonfools) dobolt rajta, azóta viszont lett saját dobosunk Sándor Dani személyében. Máté Szabi csatlakozásával pedig időközben az a hangkarakter is a felállás állandó része lett, amit akkor még Fehér Balázs közreműködése biztosított az egyik dalban (My Train). Ebből kifolyólag nem biztos, hogy most is lesznek vendégek, ez még alakul.
Flow megjelenésekor nagy tervekkel és lendülettel kezdtétek tolni a zenekar szekerét, hova sikerült jutni, meddig vitt az akkori kraft?

Azt gondolom, sikerült egyben tartani a zenekart, újradefiniálni, és átmenteni egy újabb korszakba. Ahogy az egyik kritikában írták: "A Flow a Colorstar leginkább klubos albuma, egy olyan tánczenei koktél, amellyel egy tinikorból kilépett zenekar simán eljut a Facebook-generációhoz" - Ez a lényeg. A többit meglátjuk.
Hogy tudtok helytállni a versenyben, ami a zenekarok között is kialakult mára, mivel lehet felszínen maradni?

A leglényegesebb az állandó jelenlét. Ma már csak talán a legnagyobbak, az élő legendák engedhetik meg maguknak azt a sebességet, ahogy annak idején mi is működtünk: három, esetenként négy-ötévente jelentkezni új hangzóanyaggal, albummal. Folyamatosan elő kell rukkolni valamivel, új dal, új klip, kislemez, nagylemez stb. Ez pedig egy folyamatos versenyt jelent az idővel, az anyagi körülményekkel, a változó trendekkel, és mindez ráadásul nem mehet a kreativitás rovására sem. Úgyhogy összességében, ha innen nézem, ez végül is egy izgalmas, kihívásokkal teli foglalkozás, ami folyamatos munkát, erőfeszítést kíván, mint akármilyen másik vállalkozás.
Milyen egyéb projekteket tolnak a zenekar tagjai? Hallottunk például a Stukkerről.
A Stukker az én legújabb projektem, játszik benne a fél Pluto zenekar, és Vécsi Tibi, a Korai Öröm sámánja az énekes frontember. Teljesen más jellegű zene, mint akár a Colorstar, akár a Fókatelep, vagy a Korai, amikben még én játszom, ilyen urban-folk-and-roll-világ, még alakul.  Ami a többieket illeti, mindenkinek van másik zenekara: Keleti András a Budapest Bárban énekel, Dani a Jurij dobosa, és egyik meghatározó szerzője, Szabi többek közt a Missisipi Big Beat és a Bosky projektek tagja, Somogyi Feri pedig együtt játszik velem a Fókatelepben. A Colorstar-rajongók figyelmébe azonban leginkább az Alpha Ambient projektet ajánlanám, ami az Andrással közösen indított kis búvópatak, chill-duónk, és az egyéb formációk közül ez áll leginkább közel a Colorstar hangzásvilágához.


Ep-bemutató koncert
Május 22-én, a megújult, Erszébet téri Akvárium Klub Kishalljában mutatja be a Reaction című új ep-jét a Colorstar. A koncert este tízkor kezdődik, mely után a Budapest Burlesque szórakoztat.


Játék - nyertes

Honnan közvetítettünk a Colorstar-koncertet 2011 októberében? (Segítség a koncertfelvételt tartalmazó korábbi posztunkban, a helyes válasz: Barba Negra.)
A megfejtéseket május 22-én, csütörtökön délután háromig vártuk a koncertblog1@gmail.com-ra Colorstar tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül egy nyertest választottunk, aki másodmagával ingyen mehet az aznap esti Colorstar-ep-bemutató koncertre, az Akváriumba: Klicsis Krisztiánt. Őt e-mailben és sms-ben értesítettük, egyben tudattuk vele koncertre bejutás módját.


Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!