A sikeres októberi hajóostrom után a Grabanc és a Tegnapután újra az a A38-on koncertezik április 19-én, csütörtökön. A rendezvény a kiírás szerint este 8-kor indul a hajó koncerttermében. Az est harmadik zenekara a francia-magyar Myster Möbius, a szépemlékű Másfél basszusgitárosával. Megtörtént a sorsolás, nyertesek a poszt folytatásában.

Pascal Noirant koncertmódban


A Grabanc visszatér

Korábban nem egyszer írtunk már egyik kedvenc underground-zenekarunkról, a Grabancról. A 2010 őszét és 2011 tavaszát kisebb-nagyobb budapesti és vidéki klubokban végigkoncertező brigád másodszor játszik az A38-on. A koncertszünet alatt új Grabanc-dalok születtek, de a rockos zúzás és a funkos húzás továbbra is jellemző a zenéjükre, az erős elektronikus hatás mellett.

Tegnapután: folkkal, rockkal, nádihegedűvel

A Tegnapután folkot, rockot és csipetnyi elektronikát ötvöz igényesen. Nemcsak stílusokat, de korszakokat is összekapcsol zenéjük. Ha nagyon figyelünk kiszűrődik a hangszórókból valami az 1970-es évek pszichedéliájából, a nyolcvanasok újhullámából és kilencvenesek altervonalából.

Myster Möbius: másfeles a francia abszintből

A Myster Möbiust a francia Benjamin Constantini alapította még 2004-ben, de tagja a brigádnak Hegedűs János, az ezredfordulót a partykon végigzúzó Másfél basszerosa. A bandáról az esemény Facebook-ajánlójában írt kissé lila szavaknál nekünk sem jutnak az eszünkbe jobbak. "Posztrock-elektro instrumentális zenéjük önmagába záródó, időtlen és végtelen hurok. Párhuzamos világokba visz, mint a hipnotikus transz vagy a törzsi tánc. Összetett és mégis átlátható, mint a keleti szőnyegminták, vagy a kaleidoszkóp forgó kristályrácsa" - az is ziher, hogy abszint kéne a koncerthez.


Jegyet nyertek

Mikor játszott először a Grabanc és a Tegnapután az A38-on? (Segítség ebben a cikkünkben.)

A helyes válasz: 2011. október 27-én.

A megfejtéseket csütörtökön délután négyig vártuk a jatek@koncertblog.hu e-mail-címre, Grabanc tárggyal. A helyes megfejtést beküldők között két belépőt sorsoltunk ki a csütörtök esti koncertekre: Süle Zoltánnak és Szloboda Sándornak. A nyerteseket nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, egyben e-mailben értesítettük őket.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)