Csütörtökön minden fronton betámadják a hallójárataink sötét, őrült, ipari elektronikával, az ebm egyik alapzenekara, a kanadai Front Line Assembly teszi ismét tiszteletét hazánkban, egy zaklatottan harmónikus koncert erejére a Dürer-kertben falai között.

front line assembly dürer kert koncert noisy deafness first aid 4 souls kmfdm depeche mode skinny puppy ministry klub101 ebm robotok háborúja industrial-electro industrial-techno cyberpunk nyereményjáték

 

Mikor lesz, hogy lesz?

Március 3-án, csütörtökön korán nyílnak az éjszakai orchideák és Dürer kapui is, hiszen már este héttől nyomul az első előzenekar, a Noisy Deafness, majd nyolckor rajtol a másik, a szintén hazai illetőségű First Aid 4 Souls. Mindkét preband jól illeszkedik a kilenckor kezdő ebm-legendához - míg a Zajos Süketség inkább electrós vonalat tol hangsúlyosabban, addig a Lélek Gyógyírja inkább a keményebb KMFDM-es zúzós ipari elektronikával fog bombázni.


 

Mi lesz?

Az ebm, azaz az electronic body music egyik alapvetése, a meghatározó vancouveri szcéna egyik legnagyobb neve, akik segítségével kiteljesedett az electro sötét oldala, mint Anakinban Sidious tanításai, számos zenekart inspirálva. A magyar előzenekarokkal kombinálva egy keményen büntető négynegyedes döngetés ipari gitárokkal, ahol a Dürer-kert pusztulófélben lévő detroiti külvárosává alakul - legalábbis hangulatában.


Hol lesz, mennyiért?

A Dürer-kert ideális választás a 101 Klub-os ipari csapatáshoz, hiszen az enyhén romos falak mindenképp emelik az atmoszférát egy ilyen koncerten. Az elővétes jegyek négyezer-nyolcszázért mennek, de a helyszínen már egy ezressel többe fáj majd a bejutás, amit némileg kompenzál, hogy pia viszont olcsóbb, mint a legtöbb belvárosi szórakozóhelyen.


 

A headliner


A  nyolcvanas évek közepén az ipari zene egyik előfutárának tartott Skinny Puppyból frissen kiváló Bill Leeb alapította az együttest, aki úgy érezte, nem tudja átvinni az ötleteit a Puppyban, és még énekelni sem hagyták. Ezért összeállt Rhys Fulberrel, és a később a Ministryvel taroló Michael Balchhal. Az első két lemezüket nem akarták megjelentetni a kiadók, akiket megkerestek, így saját maguk finanszírozták a kiadást. Mi a 1992-es Mindphaser videóval figyeltünk föl a bandára, akik ekkor már a Third Mind Recordsnál jelentek meg, megspendírozva minden idők egyik legjobb videoklipjét, melyhez a Robotok háborúja című japán scifi/cyberpunk-filmeposzból vágtak ki jeleneteket. Ezzel meg is alapozták egy generáció cyberpunk-vonzalmát, miközben folyamatosan leesett az ipari electro is az albumot hallva. Elsőre ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy leesik ez a fajta elfojtott, súlyos, már-már depresszív belső feszültség az electro/technoalapokon, olykor büntető riffekkel kiegészülve, techmecha-őrületbe oltott dalszövegekkel. A Tactical Neural Implant albumot az ebm egyik origójának tekintik a mai napig, a Mindphaser pedig minden idők hatodik legjobb ipari száma lett a Coma Music Magazine százegyes listáján. Nem véletlen tehát, hogy sokan a Depeche Mode sötét oldalát látják a zenekarban.


 

Hype

  • Kicsit sem megkopott iparielectro-alapvetés a hőskorból.
  • Ütős hangzású magyar előzenekarok.
  • Tökéletes helyszín az ipari lealjasodásra.


 

Koncertblog Session podcast-sorozat


Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László

Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid

Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna

Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker: Dr. Zoidberg

Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin

Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!