Úgy tűnik, idén minden hónapra jut valamilyen goásszülinap, ami mely remek indok a nemzetközi szinten is ütősnek számító lineupok összerakására. Március 10-én egy Dürer Kert-es óriásparty indítja a tavaszt (akárcsak tavaly a hasonló időzítésű Spring Celebration - galériánk itt), bár egyelőre nem valószínű, hogy rövidnadrágos időnk lesz. Mindenesetre az Y-Production és Goa.hu által szervezett Hommega Label Night a psytrance elmúlt húsz éve egyik legnagyobb hatású kiadójának küldöttségét látja vendégül, alapítása 20. évfordulója alkalmából. Megvannak a jegynyertesek!

goaparty Hommega Records Dürer Kert Psysex Vertical Mode Space Cat psytrance
A tavalyi Spring Celebration dekója (fotó: Koncertblog)

 

Húsz év Izratrance

Amikor Eyal Yankovich megalapította a psytrance azóta kultikussá vált kiadóját, a Hommega Recordsot, egészen biztos, hogy legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy két évtizeddel később úgy hivatkoznak majd rá, mint a szcéna egyik legjobb fülű menedzserére. Sajnálatosan korai, tavaly októberi  haláláig minden erejével azon volt, hogy építse a kiadót, melynek mára szinte csak húzónevei vannak - a teljesség igénye nélkül: Astrix, Infected Mushroom, Juno Reactor, Skazi, Animato, Pixel, Alpha Portal, GMS, Yahel. A kiadó által képviselt stílus a psytrance napos oldalán található, Izraelben divatos fullon- és progpsy-zenékből merít, annak egy speciálisnak is mondható ága, melyet a nyomokban klezmerzenékből ismert dallamvilág jellemez.

Arról, hogy Eyalnak kivételesen jó füle volt a zenéhez, számos legenda maradt fenn, így például az Infected sztorija. A duó egy születésnapi partin lehetőséget kapott, hogy több tucat dj mellett zenélhessen, három szám erejéig. Úgy intézték, hogy az ő tizenöt percükre akkor kerüljön sor, amikor Eyal ott van, ő pedig, amint végeztek, odament, és leszerződtette őket. Astrixot 17 évesen szúrta ki hasonló körülmények között, és talán az Infected és Astrix lettek a Hommega és az izratrance első nagy nevei.

Szombat este a Dürer Kert nagytermében Psysex, Vertical Mode és Spacecat lép fel a Hommega kiadó legnagyobb nevei közül. Mellettük hallhatjuk még Weghát, Tsubit, Hruscsovot és Oleget, valamint Beyond/Boohna és Dj Danger szettjét. Lássuk, mit érdemes tudni a három headlinerről.

Psysex

A kiadóval egyidős duó a maga idejében megkerülhetetlen zenéket adott ki, így óriási hatást gyakorolt a trance-re. Azóta elváltak a a két tag útjai, Yoni Oshrat (Ace Ventura) manapság tízezreket mozgat meg, míg Udi Sternberg (Dj Goblin) 2006 óta egyedül viszi a Psysex-et. A Psysex a Psychedelic System Exclusive rövidítése, sysex néven lehet ismerős a hibaüzenetekbe sűrűn belefutóknak. Az első szám készítésekor ez négy napig őrületbe kergette a srácokat, amikor a gépek fellázadtak a stúdióban.

Vertical Mode

Moshe Kenan (Xerox) és Hanan Gorenshtein (Volcano) közös projektje ugyan csak 2010 óta robbantja a tánctereket, Xerox már a kezdetektől az istállót erősíti. A Xerox & Illumination projekt nagyot ment, tíz év alatt majdnem kiégette a tagokat. A feszített tempótól megfáradt Moshe egy nap aztán arra ébredt, hogy válaszúthoz érkezett: vagy ennyi volt, vagy valami mással kezd kísérletezni. Haverjával, Hanannal végül egy új koncepciót alakítottak ki, ez lett a Vertical Mode.

Space Cat

Avi Algranati különböző neveken adott ki zenéket, '93-tól acidet, később psytrance-t. Első, Space Cat alias alatt kiadott albuma négy évvel később jött ki Beam me up címmel. Azóta szinte minden évben rákerült valamilyen válogatásalbumra. 2005-ben a Gran Turismo 4 zenéi közé válogatták be egy számát, és később más játékok készítői is így tettek. Harminc éve aktív zenészként válogathat a fellépések között, de a mai napig igent mond egy háromszáz fős erdei hepajra, ha éppen olyan kedve van.

Psybaba Dark

A darálóban ezúttal osztrák vendég lesz: Sebastian Infra önállóan, aztán barátnőjével a Tzu-Jan keretében rendezi át az agysejteket. Mindkét szettel a psycore és a hitech kereteit karcolgatva utaznak, pontosabban utaztatnak, sajátos hangzásukat keleties dallamokkal fűszerezik. A vendéglátók a Psybaba Allstars, a Trippy Hippies, Chemical Spoon és a Goáról frissen viszatért Irgum Burgum. A vendégszettek után Varázsombor zár.

Chill és Downtempo Stage

Az ünnepi veretés mellett mindig megnyugtató a tudat, hogy 140 ütem/perc alatti zenékkel is találkozhatunk az este. Erről a Psychotria Records kéoviseletében Ikoza, Digital Sunrise aka Zoolika, Benho és Alpha Key (ő a Chily Teamet is képviseli) gondoskodik, a végjátékot pedig a Selenium csapatához tartozó Bimbiri és Cabra játssza majd.

Jegyek, egyéb

A partyn ott lesz a Psyhelp team, akik a város legjobb vitaminos vizeit osztják már évek óta. Psytrance-party nem létezik hangsúlyos dekoráció nélkül, most is minden terem egyedi ünneplőbe öltözik. A bulira a helyszínen négyezer forintért lehet majd bejutni, de a tapasztalatok alapján a jegyeket érdemes előre beszerezni. Erre offline a Bázis Store-ban és a Double Shot Kávézóban van lehetőség, online pedig a Tixa.hu-n. Az elővételes jegyek háromezer-ötszáz forintért kaphatók.

Játék

Mi volt a legkülönlegesebb színpad neve a tavalyi Spring Celebration partyn? (Segítség akkori cikkünkben.)

A megfejtéseket március 10-én, szombaton délután 3-ig vártuk a jatek@koncertblog.hu címre Hommega tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk, akik másodmagukkal ingyen mehetnek a Hommega Label Night partyra, a Dürer Kertbe. A nyertesek: Molnár Boglárka és Barabás Bence. Őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.

Itt van a Facebook-oldalunk – lájkold, fogyaszd! Ez pedig a Facebook-csoportunk – tartozz valahová!

Tartalompartnerünk a Puliwood, a legnagyobb játékmagazin és játékoldal, a Gamestar filmes oldala
 

Koncertblog Session podcast-sorozat

Simogassa a lelket, mozgassa a testet, kösse le az elmét: Kollektiv Turmstrasse-életműmix / technó, house, minimál, deep - podcaster: Seldon, artworker: Dori Pazonyi

Földöntúli epikus robotzene, Âme-tributemix / house, technó, deephouse, minimál - podcaster: dj Sobek, artworker: Dori Pazonyi

Elegáns és szép house - podcaster: Robert R. Hardy, artwork: Legendary Moments

A magyar technó legjava Dr. Zoidberg csoportterápiájában - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Dori Pazonyi

A lányok, a lányok, a lányok ördögök / neurofunk-drum'n'bass - podcaster: Selekta, artworker: Dori Pazonyi

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét - Koncertblog Guido & Maurizio de Angelis Session / podcaster: dj Muttley, artworker: Dori Pazonyi

Sok jó ember, legyél te is köztük / koncert-podcastek: AirtistDeleyGrabanc, artworker: Mill

Bús belga breakbeat / podcaster: Fastbinder, artworker: Trinity

Koncertblog Scooter Session / podcaster: Adam Bleakbass, artworker: Dori Pazonyi

Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve - a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy podcaster: dj Görgő, artworker: Mukiellő

Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László

Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid

Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna

Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker: Dr. Zoidberg

Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin

Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf