Előre kikötjük, hogy nem reklámfogás, csak éppen egybeesés, hogy az A38 hajó körül forognak az események. A december 19-én tízéves jubileumát ünneplő Rewind például csak kivételesen vonul a kikötőbe (az alapító Palotai és Cadik mellett Mangóval, Ray Ballal, Kuba Beattel, Liviussal, valamint Mc Zeekkel és mc Columbóval), hiszen már jóideje a Corvin-tetőt mondhatja otthonának. Tíz év nagy idő, főként, ha azt vesszük, hogy hétről hétre jelentkező sorozatról van szó, csakúgy, mint az Ablak-A-Dubra (AAD) esetében, mely tavaly októberben a Citadellán ünnepelte, hogy több mint ötszáz szerdán szórakoztatott töretlenül. Mindkét sorozat költözött rendesen (a Rewind még a Kopaszi-gáton, a West Balkánban, az AAD pedig még a szépemlékű St. Tropez állóhajón kezdte), és mindkettő a Tilos berkeiből indult hódító útjára, azzal a különbséggel, hogy míg a Rewind a törtütemek mellett tartott ki, addig az AAD számos stíluscsavar után a house-techhouse-minimál-vonalat vitte sikerre. Hasonlóan az immár öt éve létező No Vidra Crew
(NVC) promótercsapathoz, akik nagyszabású bulijaik mellett Casino Bangkok sorozatuknak köszönhetik ismertségüket. Szervezőként sorozatokban gondolkodni szinte kötelező; egyrészről mert az állandóság felszínen tartja és folyamatos bevételhez juttatja a szervezőgárdát, másrészről maguk a szórakozóhelyek is előnyben részesítik a hosszú távú koncepciókat – feltéve, hogy megéri nekik. Az elvérzés ellenszere, vagyis az életben maradás záloga a stabil közönségbázis, ami jobb esetben nem "csak-úgy" összejön, hanem össze is kovácsolódik, a sorozatok pedig találkahellyé lényegülnek át, hogy azokkal, akikkel máskülönben nem, itt összefuss.

 

 

Welcome Back to the Jungle

 

Fentiek már bizonyítottak, etalonként számolunk velük a hazai underground-életében, de mindig van új a nap alatt. Itt van például a december 11-én újult erővel feltámadott néhai klubsorozat, a Welcome Back to the Jungle, mely – közönségsiker függvényében – többé-kevésbé havi rendszerességgel lesz majd a hajó vendége. Már elsőre odazúztak, és masszív breakcore-őrjöngést prezentáltak múlt péntek este az erősen punk- és metálhatások alatt álló, vad stílusokkal kísérletező Kid606 és a hardcore-hiphopot a korai jungle-lel keverő Enduser. Ami az alig féléves Real Your Nature-t illeti, úgy tűnik, hogy a leginkább triphop, hiphop, electro, soulfunk, dupstep, jungle stílusokat érintő sorozat állja a sarat és számolhatunk vele a jövőben is. Cadikék december 17-én negyedszerre veszik birtokba a hajófeneket, a manchesteri dubstep-grime-négyessel, a Virus Syndicate-tel. Akik emlékeznek rá, volt már a hajón hasonló próbálkozás 2006-ban, amikor a Chi útjára indította a Faculty partysorozatot, azzal a nem titkolt céllal, hogy leckéket adjanak és összehozzanak a különböző stílusokat, bár ők a Real Your Nature-rel ellentétben a house-, dzsessz-, techno- és breakbeat-köröket is bevállalták. Első körben az akkor még jóval kevésbé ismert dupstepet, a grime-ot, a nudubot és a glitchy-electronicát hozták közelebb, majd az elektrodzsessz és a breakbeat világába kalauzoltak; hogy aztán ráerősítsenek a közönségvonzásra: Chris Carter, Tipper és az Elit Force meg is tette a magáét, egy közbeeső buli, a The Electro Experience és Vector Lovers azonban csekély érdeklődést kapott. “Kíváncsi leszek, mennyire tud a Faculty közönségbázist építeni magának (…) nálunk nem jellemző, hogy azzal lehetne embereket toborozni, ha minden alkalommal egészen mást kapnak” – tapintott rá a kényes kérdésre az Impulscreator cikke már az első alkalom után.

 

Real Your Nature

 

A kezdet a Real Your Nature esetében sem volt sétagalopp. A szeptemberi nyitódarab szerencsétlenségére odakint még javában tombolt a nyár, nem csoda, hogy a három, különböző stílusú mc és a belépő mellé járó Cadik-lemez ellenére alig egy-kétszázan voltak kíváncsiak a haragos afrikai Ben Sharpa (aki az apartheid elől menekült az Államokba, de később visszatért); az intellektuálisan rappelő Blubird, valamint a bronxi underground hiphopgéniusz Oddateee hajófenekes előadására. Az október már dübörgött, háromszáznál is többen akartak jegyet az extravagáns előadásmódjáról és provokatív odamondogatásairól híres Gaslamp Killer metálos durvulására, aki “nem hanyagolta el őrült funkcuccait”, de a szelídebb húrokat pengető bécsi Clonius sem panaszkodhatott. “Hihetetlen showman volt mindkét arc, azt kell mondjam az év bulija volt” – csak egy, a pozitív visszajelzésekből.  

Legutóbb aztán nyugodtabb vizekre eveztek, a BBC1 műsorvezetője, a Soulful Beats házigazdája, Benji B mellett az elekronikusabb-kísérletezőbb hiphop oszlopos tagja, Cinnaman izzította a nagyjából kétszáz fős társaságot. Benji B rádióműsorához méltón soulfunkos hangzásban gondolkozott; ezt aztán egyesek csalódottan (“Benji nagyon langyi volt, dögunalom, rádióban élvezhető zenék”) míg mások pozitívan fogadták, és leszögezték, hogy “ez nem dubstep-buli volt”. A belépő egyébként meglepően olcsó (alig több egy ezresnél), a vizuál tetszetős, a kezdés pedig csütörtök lévén korai, így a jövő heti négyes, a Virus Syndicate is fél tizenkettő és éjfél között lép majd színpadra, hogy “kőkemény grime-ok, halfstep beatek, kormos basszusok, hiphopos ön-hypeolások, dzsesszes breakek” kíséretében idehaza is bemutatkozzanak – az Egyesült Királyságban a progresszív formáció gyors betörését már borítékolták.