Nem kifejezetten szeretem, ha effektíve a testiséggel vagy a szexuális orientációval akarnak eladni nekem egy bulit. Utálom, amikor ultraforró csajokat, maximum orgazmust és hajnali kielégülést ígérnek.  Először is olcsó trükk, másrészt többször vártam ott hajnalig, és nem is történt semmi.

 


A Mono újra becsatlakozik a vérkringésbe, csütörtökön rögtön Space Discotheque néven partysorozatot indít. A szervezők szerint a cél, hogy a fiatalokat - hetero-, homo-, bi-, és pánszexuálisokat - összehozza egy klubba, hadd mulassanak.

 

A zenét CHeeKy, Pacsirta kapitány, Űrfülemüle és Vodi keveri, de ez azt hiszem mindegy, bár nem látok maximálisan bele a szubszcéna dj-felhozatalába. Egy csütörtököt mindenképp megér, aztán maximum lesz belőle több csütörtök.

 

Ja a Mono az Ó utcában van, a Jókai utca kereszteződéstől befelé egy kicsit, a nagyszerű Bak Egér borozó mellett. Úgy látom azt is felújították, pedig nem kellett volna, olyan kevés hely maradt Budapesten, ahol üres löncshús konzervdobozba lehetett hamuzni.