CSATLAKOZZ!

BB

BESTOF

A Strokes frontembere lézer show-val készül

Julian Casablancas mostanság jelentette meg első szólólemezét, ami első hallásra olyan, mint egy Strokes lemez, csak gitárok helyett szintikkel és dob helyett dobgéppel. A Phrazes For Young című lemezre részben az énekes teljes művészi kiteljesedése miatt volt szükség, részben pedig azért, mert feltehetően már tele lett a töke a Strokes többi tagjának impotenciájával. Mostanra már kezd kínossá válni, hogy mikorra lehet összeterelni az öt new yorki zenészt egy vállalható lemez összerakására, tehát nem meglepő, hogy Juliant is jobban izgatja a saját projektje, mint az együtteséé. Bár saját bevallása szerint is kínos katasztrófába torkolhat az az ötlet, miszerint komoly díszletekkel és Pink Floyd által ihletett lézer show-val megspékelt koncerteket akar majd adni, mégis úgy fest egy teljes koncertsorozat zajlik majd le ilyen hatásvadász körítéssel. Nyilván egy ilyen produkciót nem lehet olcsó belépőkkel hosszútávon finanszírozni, úgyhogy a csóróbb, vagy kevésbé lelkes rajongókat egy ingyenes koncerttel kívánja majd kompenzálni, minden „normális” koncert másnapján. Ezeket majd egy parkba, vagy egy parkolóba behúzott kamion platójáról kívánja majd előadni Julian. Szerintem inkább ezek a koncertek torkolhatnának katasztrófába, persze remélem, hogy tévedek.

Tovább

Az Air magyarországi előzenekara a We Fell To Earth lesz

Egy ideig nem tudtam eldönteni, hogy ez egy furcsa, vagy egy furcsáskodó zenekar. Igazából ezt még most sem sikerült lerendeznem magamban, de mindenesetre egész érdekesnek tetszik az a zene, amiből ugyanúgy ki lehet hallani a Jesus and the Mary Chain, vagy a Siouxsie and The Banshees ijesztegetős világát, mint a Radiohead és krautrock szcéna művészkedését. Ez persze rosszul is elsülhetne, de végülis ez egy jó próbálkozás.

Még azt is el tudom képzelni, hogy a WFTE élőben egész hipnotikusan hathat. Már látom is magam előtt a csukott szemmel, életuntan a ritmusra dülöngélő shoegazereket, akik arcukba lógó hajuk, vagy elvontan szarukeretes szemüvegük alól pillantgatnak egymásra a koncerten. Nekem erről a formációról óhatatlanul eszembe jutott a Raveonettes is, bár Sharin Foo vitathatatlanul jobb csaj, mint Wendy Rae és Sune Rose Wagner anélkül is földöntúli figurának tűnik, hogy nem borotválta le a fejéről az összes szőrt, mint ahogyan ezt Richard, a We Fell to Earth frontembere tette.

Aki rájön, hogy milyen rejtett szimbolikával bírhat a képen középen látható meghámozott kutya, az mindenképpen írja meg nekem! 

Csapatós szülinap a Pacsirtamezőn

Nyolcadik születésnapján testfestő lányokkal, archív kiállítással, két liveacttel, tizenegy dj-vel és két vj-vel veszi be az óbudai Fényes Adolf utca 28.-at az ld50.hu. A Supersonic két helyiségében a Kék- és Vörös Yukat és zúgnak a karcos sötét elektronikus (és kevésbé elektronikus) zenék, a novemberi péntek tizenharmadikán.   A Kék nagytermében industrial, aggrotech, ebm, dark- és hardelectro és psy-zenék döngenek. Firen Aggonix warmupol, a First Aid 4 Souls és a Servo.Hatred live-ol, Dorn, CosmO_O, Sis b2b NINth dj-zik és vj Z képei cikáznak a kivetítőn.   A kisteremben darkra, gothra, metálra és partygothicra vadulhatnak a résztvevők Jesper, Felix, Bence, Heaven_t és Rini dj-k jóvoltából. A Vörös Yukban az LD50 és a Soundofjapan.hu közös agymenéséből született immár hat éves japán rocker sorozat, Nippon Shoxx teszi hozzá a magáét a születésnaphoz, Dj Case-zel és Ji-vel a pult mögött.

Tovább

Durván megcsinálnak a Nyugatinál

Többször felröppent már, hogy lesz újra West-Balkán, aztán vártuk, vártuk, de nem nagyon történt semmi. Szilveszterkor azonban újra nyílik a kult-klub, szokás szerint újabb helyen. Most a Nyugatinál, a szocreál gyönyörpalotában a Skálában. Ráadásul Herbaliserrel robbantanak. Egykoron a Kopaszi-gátnál, utána a Corvin mozi mögött, majd hátrébb a Futó utcában, végül átmenetileg egy grundon működött a West-Balkán. Most azonban úgy tűnik, nem csak átmeneti lesz az új helyszín.

sajt_flyer

A csicsergés már hónapokkal ezelőtt elindult, hogy újra kitárja kapuit az intézmény, sőt egy hete már azt is beszélték, hogy szilveszterre nagyon erős lineupot készül összehozni Szalontay Győzőék csapata.  Mivel kevéssé szeretjük, ha csak a szóbeszédek alapján írunk meg valamit, ezért fel is hívtuk a főnököt, aki elmondta a pletykák nem alaptalanok.

Az év utolsó napján tényleg megnyílik a Nyugati téri Skálaépületben az új WB, de egyelőre csak arra az estére. Győző azt mondja, nem lesznek kész a teljes dizájnnal, de így talán még érdekesebb lesz a party. Két emeletet is birtokba vesznek, hogy elférjen a az öt zenekar és dj-k csapata. Haladjuk alulról, fölfelé. A második emeleten hazai zenekarok garázdálkodnak majd:  PASO, Ire Maffia, Soerii & Poolek, Kiscsillag. A harmadik emeletet pedig a dj-k uralják majd: a Deck Attack Infragandhival , a Rewind Palotaival, Cadikkal és MC Zeekkel, az All Night Breakz pedig Vidáékkal és Markával.

Ha ez nem lenne elég erős, akkor kap még fűszerezést az este, hiszen ugyancsak  a harmadikon lép színpadra a Herbaliser, ami most nagyzenekari formációban érkezik.

Persze a belső dizájn még nem lesz teljesen kész - mondja Győző, hiszen nagyon sok munka van még hátra. Nem csak a belső tereket kell megcsinálni, hanem rendbe teszik az óra környékét is, ami most leginkább csöves telepre emlékezet. Itt az ufóval egy magasságban egy kávézó is fog üzemelni. Úgy tűnik az új WB nem tejfogait akarja villogtatni a budapesti éjszakában. Ha ez mind összejön, akkor a maga 2500-as férőhelyével igen erős konkurenciát kapnak a budapesti koncerthelyek. Azt mondják ilyen lesz a hely:

Azt mondják, ilyen lesz a terem

Tovább