Ezüstvasárnap, december tizenötödikén a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban ad hármas koncertet Rutkai Bori a zenekaraival. A Csillagerdő programja délután négykor gyerekkoncerttel kezdődik, majd fél ötkor Retro Jedno néven adnak elő régi dalokat, héttől pedig Specko Jedno-koncert vetített képekkel, animációkkal. A különleges hármas koncertalkalomra (ahol még gyerekmegőrző is lesz) belépőt lehetett nyerni a Koncertblogon, illetve Borit kérdeztük mindenféléről.

Bori pamlagon hever

Hogyan kapcsolódik a képző- és videoművészeti tevékenységed a színpadi fellépésekhez?
- A dalaink zenés mesék történetekkel, megfesthető környezettel, hangulatokkal, szereplőkkel. Innen már csak egy lépés az animálhatóság. Ha becsukod a szemed, magad is be tudod őket mozizni a zenére. A képekkel csak rásegítünk, kiszínezzük a sztorit. Kiss Ákos vizuális tervező kollegával dolgozunk az animációkon.

Hogy épül egymásra a kettő, melyik erősíti inkább a másikat?
- A zenés animáció a legteljesebb forma, ahol szöveg, muzsika, kép és a dinamika együtt tud varázsolni. Ha kell, klipként működik, ha kell koncertvetítésként. Abból indulok ki, hogy minden felnőttben is él - és nem is olyan mélyen - egy gyerek, aki fogékony, akinek szüksége van arra, hogy a realitásból átcsobbanjon egy mesevilágba. Persze nem cukros-mázas rajzfilmvilágra gondolok, hanem egy olyan köztes közegre, ahol szürreál és reál keveredik, ahol lobogó humor és az árnyas lombú melankólia nőnek és virágoznak egymás mellett, szimbiózisban.

Korábban inkább átvettétek a zenéket, de most már inkább a ti munkátok ez is. Hogyan és miért alakult ez így, mi a munkamegosztás, hogyan alakulnak a dalok a zenekaron belül?
- Ahogy kerekedik a szöveg a fejemben, rendszerint jön hozzá a dallam is. Ha nem jön, akkor addig gyűröm, formálom, amíg meg nem születik… Akkor a zenekarnak eléneklem, ők meghangszerelik, ami aztán koncertről koncertre alakul, fejlődik.

Év elején jelent meg az Anticity. Milyen volt a fogadtatása, mely számai működnek leginkább koncerteken? Mikor várható a következő Specko-lemez?
- Szuperjó kritikákat kaptunk, viszont szinte semmiféle rádiós megjelenést. Ez nagyban nehezíti a létünket, előrehaladásunkat a magyar zenei életben. Nemrég teljesen "szűz" füleknek adtuk elő a lemezt egy vidéki városban, és nagyon szerette az egész koncertet a közönség. Azt mondták azért, mert mindegyik szám jó, és szinte teljesen más műfajú, és hogy végig jól szórakoztak a koncerten. Szerintem a teljes lemezek kiadásának ideje lassan lejár, anyagilag is nehéz összepakolni egy teljes albumot. Van egy-két számunk, amit nagyon szeret a közönség, és ezek már az Anticity-re nem kerültek rá, remélem, a jövő év elején felvesszük, és talán meg is mozisítjuk ezeket a dalokat.

Pontosan mikor jön az új Vacka-lemez a megzenésített gyerekversekkel? Ezek ugye saját versek, miről szólnak, milyen hangulatok, élmények, világok jelennek meg bennük?
- Annyira saját versek és zenék lesznek, hogy a Vackát, mint nevet már nem is fogjuk használni, mert a Vacka-dalok szövegeit Gaál Zsuzsa írta. Az új album majd valószínűleg az én nevemen fog futni, és tavasz végére szeretnénk megjelentetni.

Az Anticity előtt volt egy nagyobb zenekar-átalakítás, ez mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?
- Imádom a mostani zenekaromat. Nagyon tesós, jó közeg, szuper zenészek, egy hullámhosszon vibráló humorérzékkel, és olyan zenét játszunk, ami kreatív, értelmes, szórakoztató. Hogy erről sajnos nincs annyi médiamegjelenés, mint amennyit megérdemelne, arról szerintem nem mi, hanem a kultúrpolitika és a közízlés intézményes lebutítása tehet.

Mennyire "Magyarország-specifikus" a Specko Jedno, de akár gyerekzenében a Vacka, mennyire működhet máshol? Mennyit játszotok külföldön?
- A dalszövegek tele vannak nyelvi játékokkal, úgyhogy erősen magyarspecifikus, ritkán megyünk külföldre. Inkább az a jellemző, hogyha itt lát és hall minket egy külföldi, az hajlamos beleszeretni a zenekarba. Lemezeinkről is hallottam történeteket, hogyan lettek kedvencek olyan hallgatóknál, akik egy kukkot sem értettek belőle, de nagyon élvezték a hangulatát és a zeneiségét. Ha külföldre mész játszani, ott majdnem mindig elvárás, hogy világnyelven add elő a dalaidat, az egy egészen más helyzet.

Névjegy
Rutkai Bori
képzőművész, videoművész, festőművész, zeneszerző, költő, énekesnő
Kedvenc előadók: Vinicius de Moraes és Toquinho, Quarteto Em Cy, Sex Pistols
Kedvenc aktív zenekarok: Fantazio, Kaláka
Kedvenc énekesnők: Miucha, Mina, Ella Fitzgerald
Festők, szobrászok: Kees van Dongen, Niki de Saint Phalle, Henri Rousseau
Kedvenc kortárs videoművészem: Clemens von Wedemeyer

Játék - nyertes

Melyik könyvben szerepel együtt Rutkai Bori és a Soerii&Poolek? (Segítség korábbi cikkünkben, a helyes válasz: Rocklitera.)

A megfejtéseket december 15-én, vasárnap délig vártuk Bori tárggyal a jatek@koncertblog.hu címre. A helyes megfejtést beküldők között egy nyertest választottunk, aki másodmagával ingyen mehet a vasárnap délután kezdődő Csillagerdő koncertekre: Schaub Juditot. A nyertesnek igény esetén gyerekmegőrzést is biztosítanak a szervezők a Parányi Műhely jóvoltából, ami a nyeremény része. A nyertesek a Facebook-oldalunkon is közöltük, egyben tudattuk vele a koncertekre bejutás és a gyerekmegőrző igénybevételének módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!