Szabó Győző szerint ritka az igényes zenés gyerekműsor, amit már korábban is hangoztatott, mégis, Dobrády Ákos minimaxos Kicsi Gesztenye Klubjáról egyből tudta, hogy érdemes elvállalnia benne a parasztgazda szerepét. Azé a parasztgazdáét, aki elmagyarázza Lizának, a kislánynak és a többi főszereplőnek a tejtermékek készítését és fogyasztásának előnyeit. Ennek apropóján beszélgettünk a színésszel gyerekekről, nevelésről, kütyükről, playboy-ságról. A Kicsi Gesztenye Klub Szabó Győző-s része szombaton délelőtt negyed tíztől látható újra a Minimaxon.

szabó győző színész kicsi gesztenye klub minimax zenés gyerekműsor interjú ajánló dobrády ákos playboy év fenegyereke díj

Szabó Győző mint parasztgazda

Más gyerekekkel dolgozni, te hogy érzed ezt, ha egyáltalán más?
Szabó Győző: Ha valakit, akkor a gyerekeket nem lehet átverni. Pontosan tudják, hogy mi a jó és mi a rossz; csinálhatod jó kedvvel vagy rossz kedvvel, vagy fáradtan, mindent levesznek. És nagyon tiszták, azt gondolom. Jobban meglátják, hogyha van valami oda nem illő, így nem csak a rutin hiánya miatt nehezebb velük dolgozni, hanem épp azért is, mert nem elég a szokásos rutin.

Úgy tudjuk, azért csatlakoztál ehhez a produkcióhoz, mert minőséginek tartottad. Számodra mitől minőségi egy gyerekműsor?
- Vannak a borzalmasan gagyi mesék, buta mesék, butító mesék, meg az agresszív mesék, és a többi. Erről tudtam, hogy ez egy minőségi dolog lesz, ami a magyar piacon is minőségi. A mi időnkben azért elég jó gyerekműsorok voltak, ami mostanára már kevésbé igaz. A Kicsi Gesztenye egyszerre zenés, táncos, bábos, animációs is egyben, és nagyon jól megkomponált produkció.

Szerinted azért kért föl téged az Ákos, mert a karakterhez jól illettél, vagy mindenképpen szeretett volna veled dolgozni?
- Mi dolgoztunk már együtt korábban is, voltunk már együtt show-műsorban is, ahol megismertük és megszerettük egymást. Biztos ez is benne van, hogy az embernek ez a legkényelmesebb, hogy olyan embereket keres a projektjéhez, akiket bír, meg szeret is, meg megvan a telefonszáma, nem?

Szerinted egy átlagos gyereknek mennyi időt kell/lehet/szabad tévéznie a mai világban? Te mennyit hagysz mondjuk a kisfiadnak?
- Nem nagyon van mit nézni, elég kevés a minőségi gyerekműsor, és amúgy ezekkel úgy vagyok, hogy akkor amikor szabadtéren vagyunk a fiammal, akkor eszébe se jut, hogy tévét nézne, amikor meg otthon vagyunk, akkor beszippantja őt is, ahogy mindenkit a technika. Most azért más a helyzet, mint az én gyerekkoromban, van már minden, számítógép, tablet, okostelefon, nagyjából elkerülhetetlen már egy bizonyos kor fölött, ami egyre lejjebb tolódik. Nekem mindehhez képest kvarcjátékaim voltak gyerekkoromban...

Gondolom, a fiad is nagyon rajta van ezeken a kütyüken?
- Igen, szereti, és az appok között azért vannak hasznosak is azért valamelyest, nem csak a butaságok.

Tehát nem is szabad tiltani őket ezektől valójában.
- Nem, persze hogy nem. És én azért engedékenyebb vagyok, mint az anyukája...

Klasszikus. És szerinted Magyarországon nehezebb gyermeket nevelni, mint mondjuk Nyugat-Európában?
- Nem, szerintem nem.

Sokan mennek ki azért, ebből az indokból, hogy majd legalább a gyereknek könnyebb lesz.
- Hát én nem tudom, nem vagyok ebben olyan biztos. Mi most keressük a különböző iskolákat, szeptemberben megy általános iskolába a fiam, eléggé beleástuk magunkat a lehetőségekbe, szeretnénk valami jó iskolába vinni. Azért Magyarországon vannak jó kis iskolák, jó tanárokkal.

A Playboy-nál az Év fenegyereke lettél, gratulálunk hozzá.
- A díjakat általában adják, és nem kérik... De ettől függetlenül jólesik, hogy az emberek ezt gondolják rólam. Igazi fenyegyerek voltam valamikor, de most már azért lájtosban vagyok fenegyerek. Végül is nem rossz, hogy negyvenhat éves fejjel megelőzhettem a fiatal fenegyerekeket.

Lehet, hogy ez azért van, mert mostanában kevésbé karakteresek az y-generációsok, tehát a most huszonéveke, korai harmincasok?
-  Hát lehet, igen. Erősen fogalmazva, lányok lettek a férfiak.

Most miben láthatunk, melyik darabban, filmben, tévéműsorban, a Kicsi Gesztenye mellett? A Tháliában láttunk is a Rozsdalovag sárkányaként.
- Igen, a Thália Színháznak tagja is vagyok, a Rozsdalovagot és benne a sárkány szerepét nagyon szeretem. Ennek az eljátszásában is sokat segít a bennem élő gyerek, ahogy a Kicsi Gesztenyében is.