Csütörtök este héttől nyilvános, szabadtéri és ingyenes koncertet ad a Hősök terén Magyarország világhíres együttese, a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Ivánnal az élen. A Tértánckoncert nemcsak a körülmények, hanem a műsor miatt különleges: kétszázötven kifejezetten erre az alkalomra betanított hátrányos helyzetű gyerek táncol majd nagyívű koreográfiát Mendelssohn Szentivánéji álom darabjára.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Hősök tere közös története huszonkét évvel ezelőttre nyúlik vissza. Fischer Ivánék 1993-ban, a határaink mentén tomboló délszláv háború kellős közepén Boszniából, Horvátországból és Szerbiából hívtak kórusokat közös éneklésre. Az összesen nyolcszáz tagú kórust és a kísérő Fesztiválzenekar Beethoven kilencedik szimfóniájában manifesztálódott békehimnuszát ötvenezer ember hallgatta a téren.

Nyolc évvel cigányzenészeket hívtak közös zenélésre a Cigányokkal Együtt koncertre, a minden napi rasszizmusunk elleni akarat jegyében. 2006-ban, az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján az ártatlan áldozatok emlékére Mozart Requiemjét zengte a tér. Egy évvel később a klezmerkirály Giora Friedmannt látták vendégül ugyanitt.

A mostani Tértánckoncert az BFZ korábbi Hősök terei szerepléseinek ívét viszi tovább - a kétszázötven gyerek táncos betanításával az elfogadást, a toleranciát, az együttlét és a közös munka örömét hirdeti, vagy ahogy maga Fischer Iván fogalmazott a Koncertblognak: " Úgy érzékelem, hogy Magyarországon nagy szükség van toleranciára, egymás elfogadására, nyitottságra. Jól jön most ez a koncert. A zene képes arra, hogy kihozza az emberekből a jót, hogy lelkesítse őket, és hitet, reményt adjon nekik."

Mit mondjunk, különös akusztikája van, illetve lesz most a Tértáncnak, amikor Magyarországon szégyenletes gyűlöletkampány folyik a bevándorlók, az "idegenek" és végső soron a tolerancia és elfogadás ellen. Persze ez merő véletlen, hisz - ahogy Fischer mondja - "az eseményt mi hónapok óta tervezzük, tehát nem a napi politikai kérdésekhez igazítjuk".

A táncprodukcióban résztvevő kétszázötven gyerek betanítása február óta zajlik az ország minden táján, tehát a gyerekek lakóhelyén, konkrétan iskolákban, a Vári Bertalan (interjúnk vele a Tértánc kapcsán itt) vezető koreográfus szervezte helyi tánctanárokkal, koreográfusokkal, táncosokkal. Fischer Iván ezzel kapcsolatban azt emeli ki, hogy "olajozottan, probléma nélkül zajlott minden, lelkesek, odaadók voltak a résztvevő gyerekek. Úgy tűnik, fogékonyak az emberek a jó kezdeményezésekre."

A nyáron a világ legrangosabb komolyzenei fesztiválján, a Salzburgi Ünnepi Játékokon újra fellépő BFZ vezetője szerint az a fő üzenet, hogy "minden gyerek egyformán értékes. Sőt, minden felnőtt egyformán értékes. És képesek vagyunk együtt zenélni, táncolni, örülni."

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party-, koncert- és fesztiválbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!