Az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) és a Kerekes Band közösen rendezi meg az Ethno Funk Fesztivált április 1-jén és 2-án Egerben. A minifesztivál headlinere, a Kerekes mellett, a Zagar és a nigériai Oleku Band.

Kerekes Band a Corvin-tetőn - Koncertblog-felvétel/közvetítés

A hevesi megyeszékhely kétnapos rendezvénye a házigazda zenekar tizenöt éves működését is ünnepli – mondta Fehér Zsombor, az együttes frontembere, aki egyben az EKMK zenei szervezője. Az első nap a Zagar, a Nemjuci és az erdélyi Szászcsávási Zenekar ad élőzenés produkciót, és eljön a Bëlgából Mégötlövés és Bauxit dj-zni. A helyszín a helyi Bartakovics Béla Közösségi Ház.

A feszt második napján a nigériai Oleku Band, valamint az egriek (és az ország) kedvence, a Kerekes Band játszik a Hotel Eger konferenciatermében - az öttagú zenakarhoz erre az estére nem más, mint Pély Barna, egykori Megasztár-zsűritag és celebzenész  is csatlakozik (arra azért kíváncsiak lennénk, hogy mért épp vele fújta össze a szél a kerekes srácokat; a két nap alatt talán lesz is alkalmunk megkérdezni tőlük).

A régi Kerekes-slágerek (köztük nyilván az egyik legnagyobbal, a Csángó boogie-val) mellett a What the Folk?! című, április 15-én megjelenő új album friss-ropogós dalaira rúgható szét a Hotel Eger decens falszerkezete.

A vizuális hatásokért a szintén egri kísérleti művész, Szilágyi Rudolf a felelős, ő pénteken fogja fénnyel megtölteni a Bartakovics művház előadótermét. A tavaszköszöntő koncertsorozat az idén tizenegyedik alkalommal megrendezett Egri Tavaszi Fesztivál programjaihoz kapcsolódik, jegyek a helyszínen kaphatók.

A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)