Még mindig nem egészen tiszta mit akar a Bëlga hétfői koncertjével. Talán a Zöld Pardont búcsúztatják, vagy tényleg föloszlanak? A Lángoló Gitárokon olvasható hír mondatai mögül nehezen kivehető, hogy valóban visszavonulnak, vagy csak egy újabb gegről van szó. A srácok ráültek a telefonjaikra, így a homály csak hétfőn oszlik, az is akkor derül ki, hogy közvetíthetjük-e a bulit. Éppen ezért hétfőn délután 6-tól érdemes minél sűrűbben csekkolni a Koncertblogot.

Bëlga-búcsú: frankó vagy geg?

Napok óta elérhetetlenek a Bëlga tagjai, így csak egy a Lángoló Gitárokon megjelent hírre hagyatkozhatunk. A bëlgás stílusban fogalmazott szöveg szerint Még5 törökországi nászútját élvezi, Tokyo haza megy, várja őt Japán a telefon nélküli élettel próbálkozik, Bauxit valami salsa-projektbe merült, Titusz meg száraz elvonóval próbálkozik.

Az LG cikke jó ködösen fogalmaz: „A jelek szerint tizenhárom évnyi káromkodás és kilenc lemez után szeptember ötödikén határozatlan időre (végre) feloszlik a Bëlga.” – ebből aztán következtethetnénk arra is, hogy stílushűen köszönnek el a srácok, meg arra is, hogy megint hülyítik a népet, és ezúttal az utóbbi húsz évben látott számos búcsúkoncertből űznek gúnyt, esetleg tényleg a ZP-t búcsúztatják.

Legkésőbb hétfőn minden kiderül, mi mindenesetre már délután kivonulunk kameráinkkal és várjuk a pillanatnyilag köddé vált tagok zöld jelzését a közvetítéshez. Reményeink szerint mindenesetre a Koncertblog élőstreamjén is látható lesz szeptember 5-én, délután 6-tól induló koncert. Csekkoljátok a Koncertblogot, hátha föltűnik streamünkön a három hülye - élőben talán utoljára.


Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon!
 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)