Az egyházi zeneiség egyik, hanem a, sőt egyetlen igazán élvezhető műfaja a gospel. Az amerikai Golden Vocies of Gospel aranytorkú énekesei december 29-én, vasárnap este a Syma Csarnokban kántálnak - nyerj párosjegyet koncertjükre!

A formáció most is a világot járja, és a két-ünnep-között éppen téli Budapestre hoznak némi felhőtlenséget. Repertorájukban a hagyományos kórustémák mellett hangszerekkel is operálnak, már 2000-es indulásuk óta.

A koncepció és a csapat megálmodója Dwight Robson tiszteletes, aki a gospel amerikai legjobbjait válogatta be együttesébe. Robson a Missouri állambeli St. Louis gettójából emelkedett idáig; tízévesen már tagja volt a helyi templomi kórusnak. Később Kaliforniában, Kansasban és a bostoni egyetemen tanult, doktori címéhez szerzett teológiai mesterfokozatot is, aztán csaknem másfél évtizedig paposkodott.

Már ekkor is hatalmas elánnal menedzselte saját templomának kórusait (gyerekekkel és felnőttekkel is foglalkozott). Hamar ő lett a környék "az éneklő lelkésze", miközben a gospel mellett a popzenébe és a színházba is belekóstolt.

Egy igazi világslágerben, az It’s a Raining Men-ben énekelt mint az számot előadó Weather Girls vokalistája, és Mariah Carey-vel és popikirály Michael Jacksonnal is lépett föl. Mindemellett az Oroszlánkirály musicalváltozatának kóruszenei vezetője is volt, és rendezte a berlini Gospel Awardsot.

Saját formációjában, a The Golden Voice of Gospelben az obligát énekeseken kívül a zenészek is fontos, egyenrangú szerepet töltenek be. Ütőhangszerek, zongora, basszus mind ugyanolyan hangsúllyal vesznek részt a produkcióban, és így igazi adrenalin- és boldogságbombát adó összhangzat jön létre. "Az előadás rendkívül inspiráló és lebilincselő, amely mindig az életet és a vallást hirdeti" - foglalja össze (és közben persze kicsit térít is) Robson, szerinte miért is olyan jók.

December 29-i koncertjükre az első X-Faktor "ezüstérmese", Takács Nikolas (nézd meg a linkre kattintva az első X-Faktor nagykoncertjeit, a cikkben a videoablakokra kattintva indulnak el a koncertek, melyeket kizárólag a Koncertblog közvetített akkor élő-egyenes adásban), illetve a pop-acappella hazai sztárja, a tizenkét éves fennállása alatt a világot bejáró (koncertek Nyugat-Európától Ázsiáig közel húsz országban) Fool Moon vokálegyüttes kapott meghívást. Nikolas és a Fool közös produkciója tavaly egy országos adventi turnén már sikerrel megmérettetett, nem beszélve Music & Soul albumukról.

A koncert a Syma Csarnokban a Broadway produkciója, jegyek 3900, 5900, 7900, 9900, 12 900 és 19 900 forintos áron kaphatók, vagy nálunk nyerhetők, ingyen, csak egy kérdésre válaszolva.

Játék

Mikor alapította a 2010-ben Budapesten koncertező Harlem Gospel Singerst Esther Marrow? (Segítség akkori ajánlónkban, a helyes válasz 1992.)

A megfejtéseket december 28-én éjfélig várjuk a jatek@koncertblog.hu címre Gospel tárggyal. A helyes megfejtést beküldők közül két nyertest választottunk, akik másodmagukkal ingyen mehetnek a 29-i, vasárnap esti Golden Voices of Gospel-koncertre, a Syma Csarnokba: Szemán Anettet és Szoboszlai Kálmánt. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncetre bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!