Manapság azért Budapest nem szűkölködik a minőségi house-ban, kedden, az október 23. miatti hétközi "pénteken" például a Hi!Fly és a Badgirls csapat a helyszínt adó Cinema Hall-lal közösen hozza a szcéna állócsillagának számító Audiofly-t és az ifjú titán Marco Farraonét. Menj ingyen a partyra - megvannak a nyertesek!

Audiofly

Három house/techhouse-szervező csapatnak, a Hi!Fly-nak, a Badgirlsnek, illetve köztük egy klubnak, a Cinema Hallnak már volt közös projektjük, a nyári Cinematiné. Most újra összeálltak, és a péntekértékű keddre, október 22-ére hozzák el az Audiofly-t és Marco Farraone-t.

A barcelonai Audiofly-t egy audiotechnikai mérnök, egyben zenész/zenekészítő, illetve dj alkotja, nem kevesebb, mint tíz éve már. Techhouse-zal kezdtek, be-beszúrva egy-egy erős-dallamos tribalt, amitől a közönség és a szakma is valósággal elalélt. Az olasz-angol (Luca Saporito-Anthony Middleton) páros eszméletlen bulizási szokásaival is felhívta magára figyelmet, ugyanis gyakran hagyják ott a pultot a szettjük közben, és ugranak be a közönségbe. Az évek során zenéjük valósággal újraértelmezte a house-t, erőteljes, de gömbölyded groove-jaikkal technós szikársággal tették komolyabbá és mélyebbé a virtigli house-t.

A duó szinte megalakulása óta is ott van a topban, voltak már a világ vezető elektronikus magazinjának, a Dj Magnek a címlapján, és jelent meg ugyanitt cédéjük; rezidensek lettek a Space Ibizában, a világ legnagyobb partyszigetének egyik csúcsklubjában; a vezető feszteken (Glastonbury, Sónar, Miami WMC, Amsterdam Dance Event, Tomorrowland stb.) is nélkülözhetetlenek már jóideje partyra hangoló házibulikban (before-okban) a világszerte talán legtöbbet hallgatott lemez, a Follow My Liebe is az övék; emellett még Supernature nevű kiadójuk is a legnagyobbak közé emelkedett. Többször jártak már nálunk, legutóbb is épp a Cinema Hallban.

A rutinos sztárokat Marco Farraone egészíti ki, aki az ifjú house-generáció képviselője. Első fellépése tizennégy évesen volt szülővárosában, az olaszországi, Pisa melletti Luccában. 2010-ben robbantott a Moon Harbournál kiadott Strange Neighbours ep-vel - ezt aztán hamar követték újabbak a house-világ legjobb labeljein (Desolat, Get Physical, Sci+Tec, Cécille, Break New Soil). A pálya- és honfitárs Luca Agnellivel közösen alapította meg címkéjét, Etruria Beat néven.

Hazai részről a Hi!Fly és Badgirls rezidensei húzzák a talpalávalót, azaz a Yvel&Tristan, Sobek és James Grow alkotta trió, valamint James Cole és Shabaam duója. Limitált számban a Resident Advisoron kapható kétezerért jegy, ugyanez a helyszínen éjjel fél tizenkettőig egy ötszázassal több, utána pedig még egy ötszázassal. Ám aki velünk játszik, akár mehet ingyen is:

Játszottak még

Hány éve van jelen a house-szcénában a Hi!Fly? (Segítség korábbi Marek Hemmann-ajánlónk második bekezdésében, a helyes válasz: három éve.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu címre vártuk október 22-én, kedden délután háromig, Audiofly tárggyal. A helyes megfejtést beküldők között három nyertest választottunk, akik ingyen mehetnek a ma esti Cinema Hall & Hi!Fly & Badgirls Present Audiofly & Marco Faraone partyra, a Cinema Hallba: Istók Alexandrát, Lévai Erzsébetet és Szegő Gábort. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyra bejutás módját.


Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!