Több száz, jeggyel nem rendelkező Metallica-fanatikus és ezerötszáz rendőr csapott össze a kolumbiai Bogotában, amikor a rajongók megpróbálták áttörni a kordonokat, hogy megnézhessék kedvenceik koncertjét. A rendőrség, amely számított a zavargásokra, komoly erőkkel, körülbelül ezerötszáz fővel, vízágyúval és páncélosokkal vonult ki az eseményre.

 

Ennek eredménye pedig véres összecsapás lett, amely során a felbőszült metálosoknak negyvenöt perc alatt sikerült gyakorlatilag fossá zúzni az egész környéket, és az egészből egy olyan kellemes kis kődobálós-vízágyúzós hacacáré kerekedett ki, mint amilyen Budapesten is volt négy éve. Természetesen a végén a rendőrök győztek: körülbelül százhatvan metálost vittek be, az összecsapás során pedig többen is megsérültek. A koncertet ettől függetlenül megtartották.