Az 1969-es születésű francia Ludovic Navarre 1993 óta aktív, első albumát éppen húsz éve jegyző projektje a nujazz/downtempo- és a deephouse-színtér legelegánsabb és – ha lehet ilyet mondani – legfranciább megjelenéseit produkálta. A St Germain név a köztudatba az ezredfordulón megjelenő, mára már kultikus Tourist című albumával robbant be, hamar maga köré gyűjtve a dzsesszorientált, fúziós elektronikus zene ínyenceit a szélrózsa minden irányából.

Maroknyi St Germain-artwork-kavicsszobor

A kilencvenes évek eleje óta házi stúdiójában számos művésznéven (Deep Side, Soofle, Modus Vivendi, LN's, Nuages, D.S.) alkotó Navarre a kezdetektől fogva a dzsessz és a technó, valamint a house fúziójával kísérletezett, melyet az első, 1995-ös, Boulevard című albumban hallhatunk először igazán beérett formában. Ezt a lemezt a francia producer már remek dzsesszzenészekkel közös munkában rögzíthette, ami által önkéntelenül is a St Germain elnevezésű alteregója vált a legfajsúlyosabbá.

Az eleinte a Laurent Garnier nevével fémjelzett F Communications kiadó, később pedig leginkább a Blue Note Recordings gondozásában megjelenő kis- és nagylemezek egytől egyig roppant kifinomult és gondosan megmunkált zenei anyagok, melyek Navarre műfaji diverzitásának hála, a kezdetektől fogva egyszerre több oldalról is magukra irányították az értő füleket.  A St Germain zenéje jellemzően downtempo-elektronikával és deephouse-alapokkal ágyaz meg a dzsessznek, esetenként a blues-nak, miközben kacérkodik a dubbal és a reggae-vel is, egy sajátos, végeredményben hamisítatlanul francia stílusú koktélt alkotva.

Persze épp az efféle műfaji elköteleződés hiánya az oka annak is, hogy az igazi áttörés csak viszonylag hosszú idő után következett be, a második albumával. A mára már több mint négymillió eladott példánnyal büszkélkedő Tourist emelte ki 2000-ben a St Germaint az addigi összekacsintós "insider tipp" kategóriából a széleskörűen népszerű és elismert előadó közé. A 2001-ben még az MTV Europe Music Award for Best French Act címre is jelölték, olyan riválisokkal, mint például a Daft Punk és a kategória későbbi nyertese, a Manu Chao.

A sors iróniája, hogy az addig többé-kevésbé folyamatosan és következetesen dolgozó producer tevékenysége röviddel ezután egészen visszafogott tempót vett. Az elmúlt tizenöt év mindössze néhány ep-t és válogatásmegjelenést hozott, tíz éve azonban már tényleg egy amolyan a csúcson-kell-abbahagyni-féle hallgatás jellemző rá, amit a készülőfélben lévő, októberben megjelent cím nélküli album előkészületei is csak halványan törtek meg néha.

Igazi zsenihez méltón Navarre természetesen mindig különösebb csinnadratta nélkül alkotott, szerényen, a passzív marketingre támaszkodva szállította kényelmesen egymás után az ízlésformáló, sőt, egyenesen stílusteremtő korongokat, melyek a kilencvenes évek végi új francia elektronikus zenei hullám, az úgynevezett French Touch úttörőjévé tették. Jelentőségéről talán az az egybehangzó szakmai álláspont árul el legtöbbet, hogy munkássága nélkül valószínűleg az Air és a Daft Punk karrierje is egészen máshogyan, azaz kevésbé sikeresen alakult volna.

Föntiek miatt persze feszült várakozás kísérte az új anyag megjelenését, hiszen mindenki kíváncsi volt, hogy ennyi év hallgatás után is sikerül-e az a bizonyos nagy gurítás, illetve arra is, hogy a lemezről lemezre megújuló producer milyen irányt vesz ezúttal. Nos, a nagy gurítás nem maradt el, a St Germain-album minden várakozásnak megfelelő ínyencfalat lett, zeneileg pedig a már korábban is érintőlegesen feldolgozott afrikai hangzások és ritmusok uralják a számokat, melyeket Navarre afrikai session-zenészek segítségével rögzített.

Ennek megfelelően a hangzás, különösen a house-alapú témák esetében a szokott módon erősen, de soha sem tolakodóan perkusszív. A mozgalmasabb darabokat és az epikusabb, lélegző downtempókat egyaránt a pengetős és fúvós hangszerek teszik könnyeddé és homogénné. Így lesz az album a csak a St Germainre jellemző módon egyszerre organikus és elegáns, helyenként melankóliájában is üdítő. Természetesen komoly szerepet kap a blues is, a Real Blues című dal például St Germain legsikerültebb, még az emblematikus, John Lee Hookerrel közös alkotást is lepipáló fúziós kísérlete lett.

Tekintve, hogy a korábbi lemezeket bőven volt időnk ronggyá hallgatni, és teljesen magunkévá tenni, a koncert várhatóan egy klasszikus értelemben vett lemezbemutató lesz, erősen az új anyagra fókuszálva. A kedd esti koncert helyszíne a Budapesti Kongresszusi Központ, a kezdés este nyolckor. Jegyek még kaphatók, tíz- és tizenhatezer forint közötti áron, de nálunk kettő várt az olvasóinkra is - ingyen!

Játék

Melyik "St Germain-ihletésű" francia zenekar koncertjét közvetítettük élőben 2009 végén? (Segítség a zenekarral készült akkori interjúnkra kattintva, a helyes válasz az Air.)

A megfejtéseket november 3-án, kedden délután háromig vártuk a jatek@koncertblog.hu-ra Germain tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk: Helyei Albertet és Miskolczi Gabriellát, akik ingyen mehetnek a kedd esti St Germain-koncertre, a Budapesti Kongresszusi Központba. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a koncertre bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party-, koncert- és fesztiválbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!