A Gőzölgő Fesztiválon hallhatja valószínűleg – vagy legalábbis hosszú ideig – utoljára  a közönség az Erik Sumo Bandet. Tövisházi Ambrus azt mondta a Koncertblognak: lefagyasztják a zenekart, de utoljára még megmozgatnak mindenkit. A fesztivál eseményeit itt nálunk élőképen követheted! Természetesen az Erik Sumo A Kutya Vacsorájával közös koncertjét is.

„Különleges koncertanyagot raktam össze erre a fellépésre” – mondta el nekünk Tövisházi Ambrus, a zenekar alapítója. „Tizenhét olyan dallal készülünk, melyek egyszerre közönségkedvencek és a mi kedvenceink is. Rövid, de velős buli lesz.”

A gazdasági válság óta igencsak megfogyatkoztak a csapat külföldi és hazai fellépései, elfogyott a löket, ezért úgy döntöttek, leállnak. Egyelőre úgy tűnik, jó hosszú lesz a szünet, sőt talán végleges is.

Ambrus persze nem fog unatkozni, készül a tavasztól újra koncertező Péterfy Bori és a Love Band harmadik „igazi” stúdióalbuma, mely várhatóan majd a következő tél elején jelenik meg.

„Egy darabig biztos nem lesz ebben a formájában Erik Sumo Band, így mindenképp egy emlékezetes búcsút szeretnénk" – tette még hozzá Tövisházi Ambrus.

Az utolsó Erik Sumo a háromnapos Gőzölgő Fesztiválon, hőgombák melletti lazulás keretében lesz; forró, kerámiabögrékben gőzölgő italok a budapesti Erzsébet téren, az Akvárium Klubban pedig Rotfront, Syrup Club dj Dexterrel és Peter Bernathtal, Infragandhi, Tesco Disco, illetve A Kutya Vacsorája-, Erik Sumo-, Moog-, Amber Smith- és Zombie Girlfriend-koncert.

Aki úgy gondolja, hogy megunt, kinőtt, a szekrényben sínylődő meleg ruháit szívesen eljuttatná olyan emberekhez, akiknek nagy szükségük van ezekre, a helyszínen megteheti.

A Gőzölgő Fesztivál időtartama alatt a Léthatáron Alapítvány saját standjában fogadja az adományokat, melyeket hajléktalan embereknek továbbít. Nadrágokat, cipőket, csizmákat, pulóvereket, kabátokat és takarókat is tudnak hasznosítani.

A Gőzölgő Fesztivál eseményeit itt a Koncertblogon élőben is nézheted!

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon!

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!

A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)