Jövő kedden, június 26-án kezdődik és vasárnapig tart a Hegyalja Fesztivál, számos újdonsággal, például külön beléptetőcsarnokkal, vízi tanösvénnyel, főtérrel, streetart-parkkal és már egy ideje igazi egy hazai alterpopos supergroup által készített himnusz, Az igazi arcod is. Főszervezői interjúnk után játékot is indítottunk két Hegyalja-bérletért, nyertesek az interjú végén!

Miben lesz különleges, illetve mitől lesz más az idei Hegyalja, mint az eddigiek?

- A fesztiválterületen tavaly óta óta nagyon látványos fejlesztések zajlottak, elkészült az alakja után Nagyteknősbéka-háznak nevezett új légkondicionált beléptetőcsarnok, ami egyben a fesztiválterületet körbeölelő vízi tanösvény induló állomása is. A hajózás a 2,2 kilométer hosszú vadregényes vízi tanösvényen a Hegyalja egyik legújabb zöld programja. Részben az új beléptetőcsarnoknak is köszönhető, hogy a Hegyalja idén az ország egyik legkomfortosabb szabadtéri fesztiváljává lép elő. A részvevők már miközben átsétálnak a hídon, láthatják ezeket, és persze az előnyeit is élvezhetik, hisz a nyári melegben a konténerek előtti várakozás helyett a Hegyaljára érkezők külön beléptetőcsarnokban vehetik át a karszalagjaikat. Új kemping is készült, rengeteg árnyas sátorhellyel. Új találkozópont és egyúttal a nem zenei, napközbeni programok központja is a területen a Hegy’ Főtér, közepén a nyolcméteres Hegy’ Totemmel. Itt kap helyet az Adidas Originals Streetart-park, ahol a streetartos aktivitások mellett break-verseny, látványos extrémsport-bemutatók és országos rekordkísérletek, capoeira-bemutatók lesznek napközben. A Spori Sportkempingben kapott helyet a Cövek Rombár, melynek teraszán a Tisza-parttól néhány méterre tábortűzzel, közös unplugged-zenéléssel lehet majd bemelegíteni az esti, éjszakai pörgésre. Új lesz a Magyar Teátrum, ahol határon túli magyar és hazai színtársulatok előadásai mellett a magyar vendégváros Kecskemét a helyi rajzfilmstúdió közreműködésével szervezett éjszakai vetítéssel képviselteti magát.

Slayer 2011 után idén is lesz a Hegyalján

Milyen környezetvédelmi és esetleg kommunikációs innovációk várhatók? Korábban volt virágültetős flashmob is például.
- A hangolódáshoz idén egy magyar zenészekből álló supergroup állt össze, hogy megalkossa az idei fesztiválidény himnuszát. A Subscribe három tagja, Csongor Bálint, Horváth Attila és Tilk Máté mellett Sena (Irie Maffia), Eckü (Hősök), Columbo (Brains) és Pásztor Anna (Anna & The Barbies) Az igazi arcod elkészítése során dolgoztak először együtt. A szám hetek óta vezeti a rádiós toplistákat, köztük a Petőfi Rádió top30-asát is. A dalhoz interaktív online-reklámfelület, banner készült, mellyel a elkészíthető a Hegy’-himnusz saját verziója, sőt akár egyedi csengőhangot is alkothatunk a dal elemeiből. Az Adidasszal együttműködve az óriásplakátot műalkotásként értelmeztük újra, négy egész más területen dolgozó alkotóval, egy táncossal, egy tetoválóval, egy bloggerrel és az Anna & The Barbies basszusgitárosával: ők az óriásplakát-felületre festettek egy közös képet, ami így a streetart egy saját collider-megvalósulása. De a Hegy’ zöldje tovább is fokozható, hisz aki az esti buli előtt világörökségi környezetben szeretne kirándulni, gyalog, hajóval, kenuval vagy akár biciklivel is nekivághat. Az evezéshez hajók a feszt kenukikötőjéből bérelhetők, biciklitúrákhoz pedig kétszáz bicikliből álló flotta áll rendelkezésre.

Bukovinszky Béla főszervező

A nemzetközi és hazai fesztiválpiacon milyen pozíciót vívott ki magának a Hegyalja 2013-ra?
- Országosan a vezető fesztiválok egyike vagyunk, Kelet-Magyarországon pedig a legnagyobbak, és márkaismertségben szintén országosan a top4-ben vagyunk. Emellett az elmúlt négy évben a Hegyalja felkerült a nemzetközi térképre is, a turnézó nemzetközi zenekarok egyik fesztiválállomása. Aztán, a tavaly indított kezdeményezés után idén már négy határon túli (Szabadka, Székelyudvarhely, Beregszász, Dunaszerdahely) és egy magyar település (Kecskemét) állandó lakóit látja vendégül a Hegyalja Fesztivál, a közönség döntése értelmében ezek lettek a fönt említett vendégvárosok.

Teknősbékaház télen, a légkondis beléptetőcsarnok

Mely idei fellépőkre, programelemekre, illetve szolgáltatásokra vagytok különösen büszkék?
- A zenei programból az Asking Alexandria az egyik idei csemege, hisz a zenekar még soha nem járt Magyarországon. A Down és a Skindred is új lemezzel érkezik hozzánk, és persze ott van a Hegy’-himnusz is. A Scooter mindig felejthetetlen bulit csinál, és mikor a közönség egy része Slayer-pólóban bulizik a Hyper, Hypert hallgatva... A Mixhell, a Koan Sound és Stanton Warriors fellépése is izgalmasnak ígérkezik. A tavaly elindított Hegy’ Karriergyár szintén extra: a fesztiválra optimalizált, nem nyakkendős állásbörze abban a régióban teremt lehetőséget a potenciális munkavállalóknak, gyakornokoknak, pályakezdőknek és oktatási intézményeknek a találkozására, ahol ez a kezdeményezés a leginkább égető problémára, a munkanélküliségre kínál egyfajta megoldást. Nem látványos, ugyanakkor a komfortérzetet jelentősen növelő zöldfejlesztés a gázzal működő, kilencvenöt százalékos hatásfokú, átfolyós vízmelegítő rendszer, melynek köszönhetően a vízmelegítéshez felhasznált energia a kevesebb, mint a felére esett vissza, miközben a csapokból kifolyó víz hőmérséklete a pillanatnyi felhasználástól függetlenül mindig az előre beállított értéken marad. Évek óta főszponzorunk, a Borsodi és a Hegyalja közös fejlesztése, a Re:pohár, melynek országos karrierje Tokajból indult öt éve. Az rendszer mintegy negyedére csökkentette az eldobható edényzetet, minek köszönhetően egy olyan nagyfesztivál, mint a Hegyalja, kétezer helyett „mindössze” hatszáz köbméter szemetet termel, ráadásul ennek nagy része is papírhulladék.

Az Asking Alexandria még sose járt nálunk

Hogy látjátok a hazai fesztiválpiacot, teljesen telített, vagy lehet még hely új kezdeményezéseknek?
- Mivel a fesztiválpiac folyamatosan követi a kereslet mozgását, soha nem beszélhetünk telítettségről. 2007-2008 körül, mikor ugyanez a kérdés elhangzott, elindult egy tematikus, elsősorban elektronikus zenére épülő rendezvény, a Balaton Sound, miközben akkor is felmerülhetett volna már, hogy a piac telített. Ahogy folyamatosan formálódik, alakul a közízlés, feltűnnek új rendezvények, melyekről korábban nem is gondolhattuk, hogy volna rá igény.

Gondolkoztok egyfajta "Hegyalja-franchise-on", hasonlóan mondjuk a Sziget erdélyi Félszigetéhez?
- Gondolkoztunk és gondolkozunk is, jelenleg azonban ezeknek a terveknek nem kedvez a piaci környezet.

Kit szeretnétek elhozni a Hegyaljára, illetve lehetnek-e még új fellépőbejelentések?
- A vágyak és a tervek között elsősorban nem gigaprodukciók szerepelnek, sokkal inkább olyan érdekességek, mint például korábban a Mastodon fellépése volt, amit több zenei szakmai médium is az év koncertjének választott abban az évben.

Bérletet nyertek

Melyik borfajtáról nevezték a 2011-es Hegyalja Fesztivál MR2-színpadát? (Segítség akkori ajánlónkban volt, a helyes válasz a furmint.)

A megfejtéseket  június 21-én, pénteken délután háromig vártuk a jatek@koncertblog.hu címre Hegyalja 2013 tárggyal. A játékban azok részvételét fogadtuk el, akik lájkolják a Koncertblog Facebook-oldalát.

A helyes megfejtést küldők között két nyertest választottuk ki, akik bérletet kapnak az idei Hegyalja Fesztiválra: Ésik Arnoldot, illetve az először kisorsolt Misek Veronika helyett (mivel Veronika nem válaszolt az értesítő e-mailünkre a fesztiválra belépéshez szükséges adatokkal) Kulcsár Kittit. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyúttal tudattuk velük bérlethez jutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum - válogass koncert- és partyvideóinkból!