Az első kínai császár sírjában talált agyaghadsereget a világ nyolcadik csodájaként emlegetik. Az agyag katonákat, az első császár hadseregének történtét és a sírkamra föltárásának sztoriját mutatja be a Showtime Budapest kiállítása a  Király utcai VAM Design Centerben május 28-ától, szeptember 28-áig. A tárlat péntek déli hivatalos megnyitójáról később videoriportot közlünk.

Az időszámításunk előtti III század végén élő első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírboltjában talált agyaghadsereg katonáit, a császár eredeti hadseregének történetét illetve a sír 1974-es felfedezésének körülményeit ismerhetik meg az érdeklődők Showtime Budapest jóvoltából május 28-ától, szeptember 28-áig, a Vam Design Centerben, a budapesti Király utcában.

A időelőtt 210-ben elhunyt  Csin Si Huang-ti kínai császár még életében megrendelte a hadseregét ábrázoló síremléket pénz nem számít alapon. Ennek ellenére uralkodása hamar feledésbe merült, mert dinasztiájának egyetlen uralkodója volt, így a későbbi dinasztiák történetírói hanyagolták említését.

Agyagkatonák az egyesszámú árokban

A sírra mintegy 2200 évvel keletkezése után, 1974-ben egy kútfúrásban találtak rá földművesek a Hszijangban.  Eleinte a sokan kételkedtek egy életnagyságú agyaghadsereg fölfedezésében. A kincs létezése aztán gyorsan beigazolódott, és 1987 óta az UNESCO is a világörökség részének tekinti.

 A Király utcai kiállítás mintegy ezer négyzetméterén életnagyságban szimulálja például a hszijangi ásatások egyes számú árkát. Az árokban 100 életnagyságú katona- és lófigura, valamint fegyverek találhatóak. Az árok köré az ásatási területet ábrázoló 300 négyzetméteres, színes dioráma szemléteti a hatalmas méreteket. A látogatók egy emelvényen állnak vagy ülnek, onnan titokzatos hang- és fényjátékban ismerhetik meg az első kínai császár és hadseregének történetét. Az alakok egymás után tűnnek fel a fénykörben, és lenyűgöző időutazásra hívják a látogatót.

Fegyvertelen agyagkatona

Ezenfelül tárlókban több mint 70 agyagkatona mását állítják ki, melyek közül hét teljesen restaurált alakokat ábrázol kiemelkedő minőségben. Az életnagyságúnál is nagyobb figurák között található tábornok és tiszt, lovak és fegyverek, ékszerek és használati tárgyak.

A kiállítás mozijában az agyaghadsereg 1974-es felfedezését elmesélő izgalmas filmet tekinthetik meg a látogatók. Óriási méretű fotográfiák és eligazító szövegek teszik teljessé ezt a különleges kiállítást.


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)