A tavalyi év legjobb zenéit bemutató szubjektív mixsorozatunkat a psytrance-szel zárjuk így március elején - a válogatás elkészítésére az öt legismertebb és legnépszerűbb hazai goa-dj egyikét Görgőt (a másik négy: az Ozora-főszervező Wegha, a legaktívabb partyszervező, a másik ozorás, illetve radiozorás Tsubi, az Y-Production vezetője, Hruscsov, illetve a SUN-főszervező Oleg) kértük föl; artworker: Mukiello, akinek egyik festménye adja a mix kreatívját.
Mukiello artworker
"Tizenévesen beleszerettem a festészetbe, és leginkább abba, hogy zenére alkossak. A képzőművészet alapjait keramikusként tanultam, és a szobrászatba is belekóstoltam. Majd restauráltam, dekoráltam. A festészettel autodidakta módon kezdtem foglalkozni. Közel állok a természethez, ölelgetve a fákat, hallgatva a zenéket, ezek inspirálnak. A festés olyan, mint a tánc, főleg, ha zenére alkotok, megmozdul minden porcikám, elkapok minden dallamot. Hangokat festek vagy a hangok festetnek velem, én csak eszköz vagyok, a többi az ihlet és játék, melynek varázsa hatalomra kelt. Amikor alkotok, valami egészen különleges dolog birtokában érzem magam, mintha áldott lennék, magammal lehetek, s ezt kifejezhetem, megmutathatom."
Itt hallgasd!
Görgő podcaster
Track-lista
2. Kabayun: Spectrum Helix
3. Yudhishtira & Avara: Skygliders
4. Nigel: Powderpuff
5. Drip Drop: Photon Belt (Fungus Funk Remix)
6. Vertical: Bella
7. Hoodwink: Secrets of the Stones
8. Gaspard: Shake Up Weeple
9. Filterheads: Space Apes
10. Chris Rich: Open the Dimension
A Koncertblog Session podcast-sorozat eddigi részei
Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László
Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid
Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna
Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker:Dr. Zoidberg
Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya
Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin
Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf
Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!