Egy hét O.Z.O.R.A. után folyamatosan villódznak az élmények az agyban. Kezdve onnan, hogy nemcsak természet szépségei hívnak már hétfőn a dádpusztai paradicsomba egy kedden kezdődő fesztiválra, de a Pumpui helyszínén már az előző szombattól, a következő szerdáig csapatják a dj-k és mindazok, akiknek kifogyhatatlan a lábaikból a bugi.
Építők, Építők! (Fotó: Glázer Attila)
Hétfő délután öt körül indulunk a Petőfi híd budaitól. Visz a gps, és megy a duma a már bezsongott brigádban. Aztán a helyszín és a teljesen fölösleges rendőrségi checkpoint felé közeledve firnyákos sofőrünk rátapad egy holland lakóbuszra. Ki is szedik elölünk őket, hogy szügyig átkutathassák zsebeiket, csomagjaikat, buszukat. Mi viszont a fedezék mögül kibújva zsíron csúszunk be a fesztiválra, elkerülve a hatósági vegzálást.
Megjöttünk (Fotó: Glázer Attila)
Odabent aztán már hallunk rémtörténeteket. Az egyik legszebb, mikor a simontornyai vasútállomásról közlekedő partybuszt pakolják szét jó egy óra veszteglésre késztetve vagy száz embert. Találnak is egy, azaz 1 gramm füvet benne. Majd fenyegetőzni kezdenek, ha nem jelentkezik a gazdája, akkor az egész brigádot viszik az örsre. Többen figyelmeztetik a rendőröket, hogy ehhez aztán végképp nincs joguk, még egy illiberális demokráciában sem. Így nagy duzzogva, de tovább engedik a buszt.
Mesél az erdő (Fotó: Glázer Attila)
Mi viszont simán bejutunk, és elsőre megtaláljuk a Grabanc-molinóval (kép följebb) ékesített sátorhelyünket a sötétben. Ahol a jelentős dorombművész barátunk, tisztelt C. Daddy úr vezetésével előörsünk már fölverte a sátrakat. Tutiság, hogy a sötétben nem kell ezzel szarakodnunk. Így csak annyi dolgunk marad hétfő estére, hogy ültőhelyünkben jó három órán keresztül fonogassuk a baromságfüzérünket szép terbélyesre.
Nagyszínpad, nagyszínpad! (Fotó: Glázer Attila)
Kedden az első vihart is tüdőn kapjuk, inkább zivatart, mint záport. A Dragon Nest udvar egyik fedett tornácán vészeljük át a zuhit, ahol addigra már beindultak a kézműves-workshopok. Rá is harapunk a rajzolj élményfüzért akcióra az egyik ötletgazda kedves invitálása után.
Bazársor (Fotó: Glázer Attila)
Aztán kalamulunk pszichedelikus díszletekkel összefröccskölt lejtőkön és lépcsőkön, passivityzünk a chillben, és veretünk a Pumpui-ban bandába verődve, és még mindig C. Daddy vezetésével. Ha épp nincs zene körülöttünk, a társaság jó hallású emberei dorombokkal és tilinkóval adják a vibrálást.
Zárva még a Chill (Fotó: Glázer Attila)
A szerda már tényleg a fesztivál igazi kezdete. Ekkor már muszáj a fellépőkre figyelni. A kőkemény psy-alkotóként ismert magyar Para Halu például olyan chilles-dubos szettet ültet a füllünkbe, hogy tíz ujjunkat nyalogatjuk tőle, a már reggeltől zúgó chill-színpadon. Persze szerdán is ránk ver egy vihar – ahogy majdnem mindennap, de megint fedett helyen talál meg minket. Ugyancsak szerdára jut még a fesztivál hagyományos nyitóattrakciója, a berohanás, de előtte táncosok sárkányok és mindenféle mutatványosok rohannak le a Mirador, a torony szemkápráztató és találékony technikai megoldásokban tobzódó lépcsősorán.
Hallucinogén löszfal (Fotó: Glázer Attila)
A jelre zúdul a közönség a nagyszínpad felé, ahol a Magma Firetheatre látványos show-ja közben minden fesztiválok ősét, Woodstockot idézve csendül föl a Jefferson Airplan White Rabbit című klasszikusa. Majd jön az Ozric Tentacles, de az est fénypontja mindenképpen Lajkó Félixnek és bandájának frenetikus koncertje a Dragon Nest színpadán.
Nagyszínpadon innen, bazársoron túl (Fotó: Glázer Attila)
Csütörtöktől aztán vadul a feszt, újabb arcok érkeznek, baráti és haveri mancsaftok lépnek akcióba, egymást rég nem látott ismerősök ölelkeznek. És C. Daddy vezette brigádunk is atomjaira hullik, hogy egyesüljön időről-időre, mondjuk a Zentura produkciója alatt a nagyszínpadnál, vagy a Korai Trancemission parádés koncertjén a Dragon Nestnél.
Para Halu ritmust fogat (Fotó: Glázer Attila)
Ekkorra már csak a leghülyébb fesztiző zúzatja cipőben a melegsárban meztéláb tapicskolás helyett. És ugyancsak a legnagyobb marha nem képes megtalálni az eseményektől dimbek-dombok közt bármilyen messzi sátorhelyét. Idevág, hogy domboldalra vert sátor azért egy csoda, mert inkább a függőleges felé közelítve alszunk benne, mint vízszintesen. De hétfő óta ezt is megszoktuk már, ahogy azt is, hogy csak hidegvízben tudunk zuhanyozni. A hölgyek amúgy hangtalanul tűrik a pompás testükre zúduló jeges vizet, a faszik viszont nyöszörögnek és jajgatnak alatta feszt.
Sárhányás (Fotó: Glázer Attila)
Péntekre teljessé egészül brigádunk, úgy délután négy körül a Zen Mechanics és az Ace Ventura fellépése alatt. Aznap elegyedünk szóba egyébként a zuhanyzóknál strázsáló jó ötvenes őszes biztonsági őrrel, aki szerint az ozorai a legbékésebb fesztivál.
Egy ilyen szecsónak Ozorán a helye (fotó: Eke Róbert)
Szerinte ugyan szépen be vannak állva az emberek, de sehol egy balhé, vagy köcsögszekusozás. Sőt, még rá a joviálisan mosolygó biztonsági őrre is jó nagyokat köszönnek. Az is megható, ahogy a sátor körüli szemetet elhordó asszonyokat megtapsolják a fesztiválozók, és megköszönik a munkájukat.
Minden egyben (fotó: Eke Róbert)
Szombaton végre megtaláljuk kedvenc beobachtung-stellénket, egyik kedves haverinánk limonádézójának tetején. Ahol aztán órákat töltünk hallgatva a Pumpui-ból zúgó zenét, Bernáth és Naga szettjét, figyelve a fesztiváli forgatagot, és jó nagy baromságokat kicsúsztatva a szánkon fergeteges röhögések közepette.
Játszik a Grabanc (fotó: Eke Róbert)
A Grabanc koncertjének hatására aztán valósággal kicsúszik a fejünk a hajunk alól. A zenekar egyébként brigádunk magját képezi. A gitáros-basszeres-dobos-szaxis-dorombos-kütyüs felállású banda ozorásított spacerockja most is csúnyán megteszi.
Sior rajzol Grabancra (fotó: Eke Róbert)
Vasárnapi mise gyanánt a nagyszínpad programját vesszük sorra, aranyos szépen taposva a fesztivál lineupjáról megfejthető előadókra, de sajnos nem tudjuk betartani az erős szombatra gyengébb vasárnapról szóló saját magunknak tett ígéretünket. A hétfő reggel sem szomorú, de mégis tűnnek el a sátrak a domboldalunkról. Egy marhapörkölt reggeli után magunk is szedelőzködni kezdünk.
Elmúlik minden (fotó: Eke Róbert)
A hazajutás egy tortúra. Az még simán belefér, hogy a kettőre ígért Simontornyára irányuló buszunk csak fél háromkor indul. A durva az, hogy a buszunkról leszállítanak minket a rendőrségi checkpointnál. Az előttünk vesztegelő és a reptérre igyekvő két buszt, azoknak utasait és csomagjaikat vizsgálják éppen. De vajon akad-e olyan barom, aki a fesztiválról kifelé droggal teli zsebbel érkezik? A repülőjüket lekéső külföldiektől meg miért nekem kell bocsánatot kérnem Magyarország nevében? És vajon ezek a külföldi fiatalok, ha kiöregednek a fesztiválozásból, eljönnek-e még Magyarországra a pénzüket elverni? Mi persze mindettől függetlenül jövőre is evidenciába vesszük az O.Z.O.R.A. fesztivált, bármit is gondoljon erről a krumplifejű Tisza Pista.
UPDATE: Azt mondják a figyelmesebbek, hogy a nyitóbuli kedden volt, Lajkó Félix csütörtökön hegedült, de akkor a Korai Trancemission meg pénteken játszott.
Petar Poppara
Idei Ozora cikkeink:
Törzsi törzsközönség - O.Z.O.R.A a világ körül
Mi szemnek-fülnek ingere - O.Z.O.R.A. Festival-ajánló
Tavalyi Ozora-cikkeink:
Ozora: vissza a valóságba?
Művészetek völgye másképp - látvány- és kreatívorgia az O.Z.O.R.A Fesztiválon
