Az őszi, első Total Dance Festival hatalmas sikere után borítékolható volt a folytatás, ami nem is sokat váratott magára: március utolsó szombatján (28.) ismét áttombolhatja az éjszakát a kilencvenes évek ma már retrórajongónak számító közönsége. Az akkori magyar élvonal mellett ott lesz a Mr. President, Ice MC, az E-Rotic, a fő-fő headliner pedig nem más, mint a 2 Unlimited. Fellép még a Brooklyn Bounce is - fesztivál-nagyajánlónk mellé őket kérdeztük, illetve monstre nyereményjátékunkon összesen tíz ingyenjegyet osztunk szét.
2 Unlimited-artwork 2015 2 Unlimited-artwork 2015 

Tavaly hosszú idő után élesztették föl a Total Dance márkanevet - meglehetős sikerrel, a november végi estén-éjjelen mintegy tízezer ember tombolt (gigantikus Facebook-albumunk itt kattintható végig) csöppet sem nosztalgikusan a Hungexpón. A fő headliner nem más volt, mint Dr. Alban, akit sikerült interjúra is elkapnunk a fellépése után. A svéd-nigériai popsztár-fogorvos nem kis arccal mondta bele az arcunkba és a diktafonba, hogy a kétezres évek zenéje semmit sem ér, viszont az ő számai nagyon nagyok. A retróünnepen pedig az akkori magyar élvonal mellett La Bouche és a Culture Beat is föllépett.

A siker (akkori nagyajánlónk itt található) után nyilvánvaló volt a folytatás, amire négy hónapnál többet nem is kellett várni. A Total Dance Festival - Spring Editiont március utolsó szombatján, 26-án tartják szintén a Hungexpón. A második felvonásra a szervezők az előzőnél is több fénytechnikát és táncost ígérnek, a mottó pedig tavaszi zsongás, ami a színpadképben is vaskosan megjelenik.

A háromszáz négyzetméteresre növelt színpadon még több lézer vágja szét a levegőt, mint ősszel, továbbá háromdés virágok nyiladoznak majd, miközben fürtökben hullámzanak a tavasziasan színpompás és lenge ruhácskákba öltözött táncosok. Ezen kívül egy teljesen egyedülálló, egyben lélegzetelállító akrobata-show-t is ígérnek. 

A lineupban is meglehetős a változás a novemberi eseményhez képest. Az egyértelmű, hogy más külföldi sztárok érkeznek, de a magyarok közül is csak páran újráznak. Zoltán Erika ezúttal Robby D-vel jön, és Erica C-ként egyébként ott volt már a legeslegelső, 1995-ös Total Dance-en is; erről a buliról ezt az egy videót találtuk, ami bár nem Erica C-s, hanem kozsós, és mindenképp kö-te-le-ző!). Rajta kívül az Ufo (Update), Náksi Attila, illetve a két dj, a buli indításáért felelős Juhász Laci, valamint a levezetést vezénylő Várkonyi Attila aka dj Dominique számít duplázónak. Az ismét aktivizálódó Happy Gang és Shyguys, a Fiesta zenekar korábbi frontembere, Csordás Tibi, a Groovehouse, a Kerozin, a Kefír és a V-Tech, illetve dj André mind-mind újnak számít a huszonegyedik századi Total Dance Festivalokon.

Ilyen lesz a színpad

A külföldiek közül nem kérdés, hogy a legnagyobb sztár a holland 2 Unlimited, az a formáció, mely még manapság is simán dallamtapadást okozhat valamelyik gigaslágerével. Például: No, no! No, no, no, no! No, no, no, no limit! (a csodás klip itt) - Ha elkezded magadban "dúdolni", tutira beakad. Ők várhatóan éjjel egykor lépnek a TDF színpadára szombaton.

És nincs ez másként a német Mr. Presidenttel sem, mondd csak ki hangosan, hogy Coco Jambo! A brit Ice MC-nél nem tudjuk eldönteni, hogy a Think About the Way vagy az It's Rainy Day ütött-e nagyobbat (ma meghallgatva amúgy egyértelműen az előbbi pörgetett be minket jobban). A német E-Rotic nevéből adódóan szexuálisan túlfűtött számaival hódított, míg a szintén német Brooklyn Bounce szikárabb, technósabb, mondhatni, progresszívebb ütemeivel. Nem véletlen, hogy előzetes interjút is velük készítettünk.

Brookly Bounce: Rengeteg szaftos sztorink van Magyarországról - interjú

Mielőtt sztár lettél, gogotáncosként is felléptél. Ez honnan jött, hogyan lettél gogotáncos
Diablo: A 666 előtt volt rendes polgári állásom is, telefonközpontosokat oktattam, a gogotáncosmeló az akkori másodállásom volt. Imádtam táncolni, és ez jó hobbinak tűnt. Őszintén szólva nem voltam valami jó benne.

A Brooklyn Bounce előtt a 666 volt az együttesed. Miért hagytad ott őket?
Diablo: Kezdtem belefáradni a 666-ba, úgy éreztem, kell valami más, és a Brooklyn Bounce-ot mindig is bírtam, hát még a zenészeket a bandában, így amikor tudtam, egyből váltottam.

Hogy látod, mi a fő különbség a két együttes között?
Diablo: Leginkább a színpadi performanszban és a zenében.

Lesz még valaha 666 újra, esetleg egy reunion?
Diablo: Nem hiszem, bár esetleg lenyomok egy végső turnét, mielőtt abbahagyom végleg. Vicces lenne lenyomni az összes 666- és Brooklyn Bounce-számot…

Két céget is viszel. Nem nehéz a zene mellett még két helyen helytállni?
Diablo: Egy marketingcéget vezetek, és emellett személyi edzőként dolgozom. Az első tényleg elég durva, de edzőként inkább pihenek, mint dolgozom.

Korábban tíz évig védtél egy focicsapatban. Még mindig jársz meccsekre? Mi a kedvenc csapatod?
Diablo: Igen, hatéves korom óta focizom, és így igaz, tíz évig kapus voltam. Sajnos már nem tudok rendszeresen meccsekre vagy edzésekre járni, de még mindig hatalmas rajongó vagyok. A csapatom pedig a Hamburger SV!

Nagyon korán elkezdtél dobolni, hogyhogy így alakult?
Dennis: Apukám dobos volt, így aztán mondhatni, beleszülettem.

A rockbandád még mindig megy, ha jól tudjuk. Koncertezel is velük? Nem nehéz két zenekart vinni egyszerre?
Dennis: Igen, a CYD, azaz Change Your Dealer nagyon is megy. Épp most adtunk ki egy új ep-t, és dolgozunk az új albumon. Igazság szerint épp számokat írok most is. Ez az együttes inkább egy hobbi minden tagnak, mindenkinek van főállása. Az enyém a Brooklyn Bounce és a kiadóm, így nem túl nehéz összeegyeztetni a két dolgot, sőt nagyon is jó működik. Show-biznisz és show-biznisz.

Mi a tipikus setup, amit dj-ként a Brookly Bounce-fellépéseken használsz?
Dennis: Pioneer CDJ 2000, lehetőleg a 4-es, illetve egy Pioneer Mixert, amin legalább a Filter FX rajta van.

Szerinted hogy áll most a német house/technoszcéna?
Dennis: Németországban nagyon sok stílus népszerű. A deephouse most mindent visz, hisz már olyanok is nyomják, mint például Robin Schulz, de a handsup is erősödik, ahogy a trance is, és ma már vannak nagy neveink a bigroom-elektróban és az edm-ben is. Talán nem a miénk a legkeményebb hardstyletechnó jelenleg, de biztos, hogy föl fog bukkanni néhány komoly név hamarosan.

Sokszor jártok Magyarországon? Milyen benyomásod van az rólunk?
Dennis: Nagyon szeretünk Magyarországra jönni, mert az emberek tényleg értékelik, amit csinálunk, és mindig melegen fogadnak minket. Aztán persze rengeteg szaftos sztorink is van, főleg a fesztiválokról, amikor együtt játszottunk a Mr. Presidenttel, Haddaway-jel, de ezeket most itt inkább nem részletezném.

Mit gondoltok, mi a van még hátra a Brooklyn Bounce-nak, mit várhatunk tőletek?
Dennis: Nagyjából minden. Épp új albumon dolgozunk, és szinte minden hónapban jelenik meg egy kislemezünk, aztán ott vannak a kollaborációk is, és ki fogunk adni néhány remixet is hamarosan.

A fesztivál

Szombaton már este hatkor megnyitják a Hungexpo G-arénáját, ahol Juhász Laci melegíti be a várhatóan gyorsan gyűlő közönséget. Jegyekből rengetegféle van, a jelenleg elérhető legolcsóbb - egy tízes híján - hétezer forint, elővételben a küzdőtérre. A helyszínen ugyanez már nyolcezer-ötszáz, míg küzdőtéri ülőjegy (igen, itt ilyen is van, és a színpadtól jobbra lévő lelátóra szól) kilencezer-ötszáz forint, de ebből már alig van pár darab.

A vipjegyek tizennyolcezer forinttól indulnak (mármint elővételben március 27-ig, péntekig - a helyszínen ugyanez a silver nevű jegytípus egy húszas), amiért korlátlan partysnackfogyasztás, egy üveg pezsgő, külön bejárat, mosdó és dohányzókert jár. A gold nevű vipjegyek elővételben huszonnyolcezresek (a helyszínen kétezerrel több), és silver előnyei mellett külön színpadközeli viprészt, korlátlan fingerfood- és gyümölcsfogyasztást tartalmaznak. A legtutibb pedig a nyolcvankilencezres platina-, avagy backstage-vipjegy: ezért már hoznak-visznek luxuskocsival, korlátlanul ehetsz-ihatsz mindent, illetve ami a legjobb, bejutsz vele mindenhova, a backstage-be is, tehát akár még a külföldi sztárokkal is találkozhatsz.

Játék tíz jegyért - megvannak a nyertesek

Mit gondol Dr. Alban, népszerűbb volt-e a kilencvenes években, mint most? (Segítség vele készült interjúnkban, a helyes válasz: "Én azért úgy érzem, kb. ugyanannyira vagyok népszerű. A számaim nagyon nagyok, örökzöldek, és mindig feltámadnak újra.")

A megfejtéseket március 27-én, pénteken délután háromig vártuk a jatek@koncertblog.hu-ra TDF-Spring tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül öt nyertest választottunk, akik másodmagukkal ingyen mehetnek a szombat esti Total Dance Festival - Spring Edition eseményre, a Hungexpóra: Friedrich Pétert, Kozár Dórát, Mosoni Andrást, Széphalmi-Kovács Andreát és Varga Karolinát. Őket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a jegyeik átvételének módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!