A tízéves NVC nem beszélt mellé, mikor azt mondták, hogy ezt az évet megnyomják. Négy héttel a Max Cooper- és Extrawelt-buli után most pénteken a francia Rone Creatures albumának bemutató live-szettje mellé a spanyol John Talabot dj-zése csal majd mosolyt az Akváriumba zarándokoló minimálhívők arcára. Ha szeretnél róluk többet megtudni, olvass tovább! Nyertesek a cikk végén.

Talabot-artwork

Rone aka Erwan Castex, az egyetem után sokáig a filmiparban próbálkozott, volt díszlettervező, produkciós koordinátor, rendezőasszisztens, de szabadidejét zeneszámok fabrikálására fordította. A netre feltöltött zenéire rábukkant az Infiné kiadó, és 2008-ban meg is jelentették a Bora című kislemezt. A track több mixlemezre is felkerült, amivel komoly figyelmet keltett az elektronikuszenészeknél, komolyabban méltatta a Massive Attack oszlopos tagja, 3D, Sasha vagy épp a Fabric-rezidens Lee Burridge. Pár hónapra rá megvolt az első élőfellépés (nos igen, Rone mindent élőben játszik!), és 2009-ben jött a Spanish Breakfast album is, ami az érces minimál-house ütemeivel elhozta számára az igazi hírnevet.

2011-ben emberünk Berlinbe relokált, amivel gyökeresen megváltozott nemcsak az élete, de a hangzásvilága is. Itt írta és vette föl második, Tohu Bohu (Nyüzsgést) című albumát, melyről ő maga így nyilatkozott: "Az elmúlt három évben rengeteg emberrel találkoztam, de sokat voltam egyedül is, sokszor elhagytam, de rá is találtam magamra, három év kétely és lelkesedés után sikerült átformálnom a bennem lévő káoszt, amit most már le tudok aratni és lemezzé kovácsolni."

Az album maga lassabb, minimálosabb, mégis sokkal összetettebb, rafináltabb elektronika volt. Még hiphopirányba is nyitott, ami Erwan tinikori nagy kedvence volt. A Bye Bye Macadam számhoz pedig maga a német vadőr és minimáltechno-varázsló, Dominik Eulberg készített remixet, sőt a francia elektronika keresztapja, Jean Michel Jarre két számot is beválogatott az Infiné by JMJ kiadványára.

2015 pedig ismét egy új albumot jelent Rone számára. Nincs még egy hónapja sem, hogy megjelent új, Creatures című lemeze, ami elsőre talán zaklatottabb, nehezebb témák kavalkádja, de fokozatosan fordítja ki a hallgató belső káoszod, Rone-módra...

Az est spanyol fellépője John Talabot, azaz Oriol Riveola csak 2008-ban vette föl ezt a művésznevet, miután otthagyta rezidensi állását Barcelonában. Úgy érezte, kiégett, belefásult, és a lemezek, melyeket megvett, üresek és sekélyesek. Kétségbeejtően elkezdte keresni a saját hangját, amire egy lemezboltban hirtelen, egyszer csak rátalált: keményvonalas dobok finoman torzítva, valahogy akkor és ott úgy hallotta, hogy minden lemez így szól. De mikor ugyanezeket hazaérve meghallgatta, kiderült, hogy igazából minden lemez kisimulva szól, csak a fejhallgató torzított a lemezboltban.

De az ötlet megvolt, és innentől kezdődött az otthoni torzítás és túlvezérlés a nyersebb hangzásért. A lelkesedés is visszatért, gyorsan csinált egy Myspace-t, és elkezdte osztogatni a promócédéket. Egy barátján keresztül kapcsolatba került a német Permanent Vacation kiadóval, akik már másnap egyből visszaírtak, hogy kiadják a szóban forgó ep-t. Így jelent meg az Afrika, Naomi és Korli számokat tartalmazó debütáló ep 2009 áprilisában.

Nem sokkal később a Hivern (kicsi, Barcelonában aktív kiadó) gondozásában megjelent Sunshine meghozta az áttörést, a Pitchfork például 2009 legjobb új zenéjének választotta. Ezt 2011-ben a Families ep követte a Young Turks kiadónál, 2012-re pedig megérett az első album is, ami a “ƒin” címet kapta, és tizenegy új számot tartalmazott. A számai csakúgy, mint a szettjei, bővelkednek a már említett torzított dobalapokban, nyers loopokban, de fellelhető bennük nudiscós, flamencós, chicagohouse-os, detroittechnós és minimálos elemek, közben pedig végig sample-orientáltak is maradnak. A mintavételezési elve: Vedd el, amit szeretnél, de csinálj valamit máshogy, mert manapság már mindenki tud Abletont kezelni! Hát persze.

Az Akváriumban lezavarandó francia és spanyol éteri utazásra, melyeket Lank, Subotage és Seres aka Tempo szettjei egészítenek ki, a jegyek háromezer-négyszáz forintba kerülnek elővételben, a helyszínen pedig ötszázzal többe, de nálunk van két jegy, melyek a gazdáját keresik.

Játék, ami nem játék, nyertesekkel

Az NVC novemberi, Stayfly-jal közös szervezésű Kollektiv Turmstrasse-partyja ajánlójában a Lapacha (Lake People's Slow-lap Remix) szám visszatérő zongoraakkordját melyik pillanattól tartjuk tökéletesnek? (Segítség az ajánlónk elején, a helyes válasz: 5:07.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu-ra vártuk március 13-én, pénteken délután egyig Rone/Talabot tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk: akik ingyen mehetnek az aznap esti NVC: Rone / John Talabot partyra, az Akváriumba: Curtis Jones-t és Somor Bernadettet. A nyertesek nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük, őket e-mailben értesítettük, egyben tudatjuk velük a buliba bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj, és hogy részt vehess a belépő-nyereményjátékainkon!