Richie Hawtin
No, essünk is túl az egyik nagykutyán. Richie ugyanis ezer éve a minek-külön-felhívni rá-a-figyelmet kategória. Detroit egyik, ha nem a legfontosabb zenésze nem szorul különösebb bemutatásra, mindent letett már az asztalra, amit csak lehetett, sőt, lényegében rátett még egy asztalt. Én igazából egyvalamit szeretnék vele kapcsolatban leszögezni: jelenleg azért Hawtin' a Hawtin', mert a kilencvenes években azt csinálta, amit. És nem másért. Ezt tökéletesen szemlélteti a John Acquavivával alapított Plus8 label huszonötödik jubileumának tisztelgő From My Mind to Yours című, aktuális albuma is, mely sommázni igyekszik Richie elmúlt negyedszázadát. Elég jól sikerült, teszem hozzá. A múlt ünnepléséről már szóltam, úgyhogy még csak annyit mutatnék meg, hogy mit játszott Barcelonában a Sónar fesztiválon (melyen amúgy a kollégák jártak is, íme, a riportunk):
Bryan Black egy igazán elképesztő figura, aki annyira cyberpunk és szélsőséges tud lenni, hogy ha annak idején nem lett volna az electró és a technó műfajoknak az a világraszóló lakodalma, szerintem feleennyien sem ismernék a nevét. Az egy roppant szórakoztató buli volt mindenesetre, Mr. Black pedig mindig is egy üdén fekete színfolt marad az unásig szajkózott nevű techno-headlinerek között. Eleve, ő az a fajta fickó, aki élőben hajszálpontosan olyan, amilyennek mindig is elképzelted a távolból.
Legalább egy Black Asteroid lemez mindig van a lemeztáskámban, akkor is, ha nem teszem föl. Továbbá nem szégyellem bevallani, hogy én például a Depeche Mode-dalait kizárólag az ő remixében vagyok képes elviselni. Köszönöm a figyelmet.
Sasha Carassi
Az olasz sem egy mai motoros, már a nyolcvanas évek óta mániákus lemezgyűjtő, aztán a house-ból átszeretett a technóba, és több mint tíz éve már elengedhetetlen csarnokkellék. Zeneileg is leginkább ez a bigroom-technós vonulat, amit képvisel, de - ahogyan saját produkcióin túl azt kiadója, a Phobiq is reprezentálja - annak azért jellemzően a legkarcosabb, legsötétebb csücskét szereti megfogni. Karcból és sötétségből pedig semmilyen zenében sem lehet túl sok, szóval kizárt, hogy őt ne ajánlanám. Értitek, ez az ember szimfóniát írt a sötétséghez, nincs miről beszélni:
Solomun
A bosnyák sármazású Mladen Solomun épp csak tíz éve foglalkozik producerkedéssel, mégis pillanatnyilag talán a legtrendibb név ebben a felhozatalban. Ő is komoly, szerteágazó house-gyökerekkel rendelkezik, de mindenbe belenyal a cuttingedge és a dub hangzásvilágától kezdve a funkosabb témákon át egészen a technóig. Tekinve, hogy minden egyes momentuma minden ízében kifinomult és profi, még akkor is ajánlom, ha mi ketten nem feltétlenül egyformán közelítjük meg az elektronikus zenét. Aktuális Selected Remixes 2009-2015 című válogatásalbuma rém szórakoztató, és talán az egyszuszra elérhető legszínesebb képet adja erről a fazonról.
Carl Cox
Ahogy leírtam ide a nevét, azonnal az a gondolat ugrott be, hogy minek ide egyáltalán bármit is írnom? Nem is erőltetem, ő egy intézmény. Őt nem bemutatni kell, róla már meséket lehet mesélni. A negyvenhez közeledem, ő pedig tizenhét évvel idősebb nálam, és mindössze öt évvel fiatalabb anyámnál. Ő még abból a korból való, az elektronikus tánczene és a partykultúra hajnaláról, amikor még minden teljesen más volt, és teljesen másképp állt maga a közönség is az előadókhoz. Nem picit máshogy, hanem nagyon máshogy. Hogy mennyire? Elmesélem Carl karrierjének kezdeteit, tetszeni fog. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy barbadosi gyökerű srác, aki egy napon azon kapta magát, hogy félretett pénzéből két lemezjátszót vásárolt, és felcsapott mobil-dj-nek. Mindez a nyolcvanas évek legelején történt, talán igaz se volt, de diszkózott, mármint klasszikus értelemben vett diszkózenét játszott. Végignézte, hogyan alakul ki mindannyiunk örök szerelme, a chicagohouse. A londoni undergroundban fejét felütő raregroove-, hiphop- és electro-hullám őt sem kerülte el, megtalálta benne önmagát. Ez egészen addig tartott, míg DJ Pierre 1987-es Acid Trax című lemeze a kezébe nem került. Onnantól kezdve "jövőzene" felkiáltással játszotta le szettjeiben két hiphop-, soul-, vagy raregroove-lemez között, és nyilván mindenki teljesen megőrült érte, ahogyan ő maga is. Innentől sorsa elválaszthatatlanul összefonódott ezzel a hangzással. A különféle angol rave-eken általában hajnali szetteket játszott, mert észrevette, hogy abban az idősávban lehet a legemlékezetesebbet produkálni. Miközben játszott, felesége szórólapozott a táncoló tömegben; a cetliken Carl telefonszáma állt ezzel a szöveggel: "Ő itt Carl Cox. Ha te is szeretnéd, hogy zenéljen a bulidon, hívd föl!" Föl is hívták, egyre többen. A többi már történelem. Valami vadonatújat játszott, és teljesen máshogyan, mint a többiek. Belőle a legszikárabb acidtechno-szetten keresztül is áradt a diszkó és az r'n'b, akármilyen hülyén is hangzik. Emblematikus emlék lehet az a reggel a Sunrise rave tizenötezer látogatójának, akik egészen addig azt hitték, hogy belefáradtak a táncolásba, amíg Carl Cox be nem állt a pultba, be nem kötött eg harmadik lemezjátszót, és föl nem tette az első lemezt. Ahogy leírtam, beleborsódzott a hátam, pedig ott se voltam. Nna, ezért kell megnézni Carl Coxot 2016-ban is.
Robag Wruhme
Gabor Schablitzki a Wighnomy Brothers egyik fele, ami már önmagában sem akármi, hiszen az egy baromi jó formáció, rengeteg humorral. De emberünk szólóban sem pite, teljesen gátlástalanul viccel, amit nem lehet nem szeretni. Fokozottan igaz ez az élőprodukcióira, azért is ajánlom. Zeneileg tőle aztán tényleg bármi kitelik, hiába hisszük gyakran jól behatárolhatónak a stílusát. Én személy szerint legjobban a számcímeit szeretem, ő az, aki olyanokat ír le néha, hogy egymagamban felnevetek. Ja, és ide kvázi hazajön.
Rødhåd
Rødhåd, alias Mike Bierbach a másik komoly trendsetter Solomun mellett, és ő sem érdemtelenül. Mindössze négy éve jegyezzük a kiadványait, mégis neve és talán méginkább a nem túl optimista elnevezésű Dystopian Records mára egy teljesen saját, azonosítható hangzást képvisel a technóban. Nagyon naprakész, nagyon mély, hipnotikus, és helyenként komolyan előremutató hangzás ez, nem véletlenül van érte mindenki megőrülve. Őt kihagyni ebből a felsorolásból gondolatbűnözés volna, és ezzel "csöppet sem erőltetetten" át is kötöttem ahhoz a trekkhez, amit választottam nektek:
Koncertblog Session podcast-sorozat
Bús belga breakbeat / podcaster: Fastbinder, artworker: Trinity
Koncertblog Scooter Session / podcaster: Adam Bleakbass, artworker: Dori Pazonyi
Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve - a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy
Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László
Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid
Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna
Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker: Dr. Zoidberg
Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya
Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin
Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf
Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!
