Koncertblog

Az elektronikus zene legnagyobb úttörői kétségkívül a britek, főleg talán Aphex Twin és jóbarátja, Squarepusher neve merül föl leginkább, ha az utóbbi húsz év befutott elektronikus zenei alkotóiról van szó - ők reformálták meg a minden elektronika alapját képző dobokat. Nos, Squarepusher feltámasztotta korábbi projektbandáját a Shobaleader One-t, és összedobott egy albumra való zenét is korábban, amit a Café Budapest kortárs zenei fesztivál keretein belül tudunk lecsekkolni a Bálnában hétfőn, remélhetőleg pár új számmal is kiegészülve. Jegyeink is vannak rá, szóval, játékra föl, menjünk együtt!

Ki is, mi is az a Sqarepusher?

Sokaknak ez a név manapság már semmit nem mond, hiába van jelen az elektronikában komoly referenciapontként. Nem csoda, hiszen amit Tom Jenkinson művelt a kilencvenes évek elejétől, az sosem válhatott mainstream-zenévé, és közel sem rádióbarát. A korai elektronika Salvador Dalijától nem is szabad konvencionális alkotásokra számítani, hiszen miután berendelt a szüleitől tizenegy éves korában egy gitárt, és el is kezdett leckéket venni egy tanártól, hamar faképnél is hagyta az urat miután úgy érezte két hónap után, hogy már nem tud újat mutatni a tanár úr, sőt az a hagyományos megközelítés egyáltalán nem is izgalmas számára. Egy évre rá, azaz tizenkét (!) évesen, követve a nyolcvanas évek trendjeit, megalapította első együttesét, ahol Metallica-szerű trashmetalt zúzott.

A kilencvenes évek elejéig basszerozott több együttesben is, de akkor az acidhouse- és technoforradalommal őt is beszippantotta az elektronika, és lázasan azon kezdett ügyködni, hogyan tudná a végtelenségig tördelni az alapokat. Squarepusher mindig is káoszra törekedett, mégis valamilyen mély harmóniára való törekvés/vágyakozás vezérelte szürreális beatjeit. Miután jól összespanolt egy bizonyos Richard D. James-szel, az első komolyabb kiadványa a Feed Me Weird Things már a Rephlex Records égisze alatt jött ki, erre pedig a Warp egyből egy öt lemezre szóló szerződést ajánlott neki. 

Shobaleader One

2009-ben beleunt a szólóprojektjébe, és szeretett volna valami érzelemdús élő hangszeres produkciót összerakni, stúdióba vonult és összerakta a d’Demonstrator albumot, melyre minden sávot ő maga vett föl. Igen, még a végig jelenlévő, gyakran gépiesre torzított vokálokat is. Mivel több zenéje a legtöbb embernek csak annyira volt emészthető, mint egy marék vasszög, sokan féltek a végkifejlettől, ám az album korántsem olyan elszállt, mint a korábbi Squarepusherek. Talán a romantikus szövegek, a puhított basszusalapok, a rengeteg funky és hetvenes évekbeli funkbehatás miatt, a dobok is sokkal finomabbak, melyekhez jól simulnak a rafinált gitárriffek.

A koncepció pedig úgy lett teljes, hogy kijátszotta a Daft Punk-féle kártyát, azaz a színpadon mindenki világító bukósisakot visel, arra utalva, hogy itt a zenészek személye teljesen másodlagos, tessék csak szépen a zenére koncentrálni. Mostanára pár éves kihagyás után támaszotta föl újra a projektbandát. Aki csak az albumot ismeri, és attól fél, hogy csak azok a számok lesznek a repertoárban, ne csüggedjen, egészen biztosan földobják új zenékkel is, hiszen ahogy Tom egy interjúban elmondta: "Komoly késztetést érzek arra, hogy hozzányúljak bizonyos gombokhoz, főleg azokhoz, melyekre azt mondják a felnőttek, hogy ne nyomd meg. Nekem minden a kísérletezésről szól!"

A koncert

A Bálna gyomrában, este kilencre van belőve a kezdés, de érdemes kicsivel korábban érkezni, hogy kényelmesen bejuss. Jegyeket pedig a Café Budapest honlapján lehet négyezer-ötszáz forintért venni, de ha sokallod, játssz velünk és nyerd el a jegyeinket!

Játék

Ki készítette a Koncertblog Session podcast-sorozatunk első részének artworkjét? (Segítség itt, a helyes válasz: Szilágyi Rudolf.)