Egyszer volt Budán kutyavásár! Csak egyszer! - Ugye mindenkinek megvan a sztori a legnagyobb magyar király, Mátyás főszereplésével? Egy tanulságos és vidám történet volt, ha ugyan igaz volt. Nos, ugyanitt Budavári Sörfesztivál pedig hatszor volt, és ez bizony kétségkívül igaz sztori. Csak hatszor! Illetve ötször, de azt már sajnos tudjuk, hogy végül összesen csak hatszor lesz; ennek a történetnek pedig a jelenleg is uralkodó királyunk a főszereplője - igen, tudjukki... Ez is egy módfelett tanulságos történet, aki nem ismeri, járjon utána!
Ugyan a kézműves- / kisipari sör gasztrokulturális forradalmának (vagy inkább aktuális hájpjának) köszönhetően mára nyakig ülünk a kézművessörben, és térdig járunk a sörfesztiválokban, azért az a bizonyos legnagyobb, országos sörfesztivál, az csak egyetlen lehet.

Az évi egy Budavári Sörfesztivál pedig néhány alkalom alatt olyan hagyománnyá vált, mintha mindig is itt lett volna nekünk. Eleve egy grandiózus, a világon teljesen egyedülálló helyszínnel bíró, egézségesen multikulti rendezvénynek indult, de a tavalyi ötéves jubileum már igazán úgy nézett ki, mintha egy európai világváros több évtizedes hagyománya, hamisítatlan turistamágnes-rendezvénye volna. Ahol a rengeteg sör és egyéb gasztroélvezetek varianciája, a többszáz sörüzem és -manufaktúra, vendégország, cider-liget, lacikonyha és streetfood-stand mellett egy viszonylag tág kulturális betekintést is kaphat az odalátogató. Dumaszínházzal, pop-, dzsessz- és blues-zenével, ugyanakkor alternatív és házibulis rockbandákkal, Magyar Dal Napja-produkciókkal, no és az örök fiatal (magyarul: retró) Beatricével és Neoton Famíliával, a magyar háziasszonyok kedvencével (Magna Cum Laude), a mulatós (mulatási) Kis Grófóval, és még sorolhatnánk - egyszóval szinte mindenfélével.

Mondjuk deathmetal még egyszer sem volt (pedig a sör és a metál: kéz a kézben jár!), ami majdnem ugyanannyira érthetetlen számunkra, mint az, hogy hamarosan mindenféle szórakozósdit, kikapcsolódásosdit, fesztiválozósdit elfelejthetük a Budai Várnegyedben. Mert megtelik öltönnyel, lakkcipővel és fekete Audival, akik valamiért nem annyira csípik az ilyesmit.



Akárhogyan - pontosabban - akárhol is alakul majd a folytatás, egyértelmű a konklúzió: a hatodik és egyben az Utolsó Budavári Sörfesztivált igazán kár volna kihagyni. Nézzük is meg, mi várható az omiózus négy napban idén.

A hazai, import- és kézművessörök mellett megint lesz Cider-liget és streetfood, sörös játékok és vetélkedők, továbbá idén először lesz Food Truck Show is a fesztiválon. Színpadügyileg már a csütörtöki napon hagyományosan ott lesz Aranyosi Péter, valamint  Ádám és Éva a Neotonból, pénteken Hadházi László öregbíti a Dumaszínház hírnevét, a retropopról a Retrostars Vigadó gondoskodik, a kortárs popról pedig Molnár Ferenc Caramel. Szombaton erős lesz a tributeband-jelenlét a ZZ Copy és az Acid/DC együtteseknek köszönhetően. A zárónapot pedig a sör fogalmához óhatatlanul is köthető, hét évvel ezelőtt a Firkinful of Beer című albumával debütáló, Start Again című dalával idén februárban a kaliforniai Akademia Music Awards Best Pop-Rock/Folk Song címét elnyerő Firkin zenekar neve fémjelzi.

Ironikus, hogy a fönti dal címe mennyire aktuális jelen helyzetben a Budavári Sörfesztivál szervezőgárdája számára. Kíváncsiak leszünk, hol és milyen formában kívánják-tudják folytatni a hamar tradícióvá nemesült rendezvényt. Elnézve az elmúlt hat év profizmusát és sikereit, a Budavári Sörfeszt általános népszerűségét, a folytatás talán nem is lehet kérdés.

Már az sem akármi, hogy az legalább - egészen az utolsó pillanatban - összejött, hogy a vár Oroszlános és Hunyadi-udvara még egyszer utoljára jól megfürödhessen a sörben, zenében, kajában (streetfood), na és persze szórakozni-kikapcsolódni vágyó emberben. A négynapos fesztivál Facebook-eseménye itt érhető el, jegyek pedig a Tixa, a Tex és az Eventim hálozatában kaphatók.

Egészségetekre!

Koncertblog Session podcast-sorozat

Koncertblog Scooter Session / podcaster: Adam Bleakbass, artworker: Dori Pazonyi

Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve - a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy

Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László

Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid

Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna

Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker:Dr. Zoidberg

Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin

Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker:Szilágyi Rudolf