Idei Ozora-cikksorozatunk interjúsorozat lett, melyet Justin Chaosszal kezdtük, majd jött a fesztivál egész éves rádiója, a Radiozora vezetője, Tsubi, a harmadik, utolsó részt pedig Dr. Space-é, aki amellett, hogy pozicionálja Ozorát, beavat a lineup összeállításának rejtelmeibe, egyben segít eligazodni a psytrance különféle alstílusai között.
Elmondod a te történeted, hogy hogy találtatok egymásra, te és a goa, a psy-zene?
– 2007-ben mentünk el az első szabadtéri goapartynkra, Psyweekendre a párommal, aki azóta már a feleségem, és egy barátunkkal. Gyakorlatilag senkit nem ismertünk előtte, de azóta is tartó barátságokat kötöttünk ott, azon az első hétvégén. Annyira jóra sikeredett, hogy abban az évben, és azóta mindig, már ott voltunk Ozorán, a következő évben a Boomon, és ha tehettük, a szomszédos országok kis underground-fesztiváljaira is elnéztünk. A mai napig befolyásolják a zenei ízlésemet az első nagy élmények, és ezek a kisebb underground-partyk, stílusban, hangulatban, hozzáállásban. Az első nagy kedvencek az Aphid Moon, Dissociactive, vagy a 2008-as Boom nagyszínpadán zúzó Error Corrective, Rastaliens volt, majd később ezek tagjainak további projektjeit is követtem. Mélyen elmerültem benne, gyűjtöttem és halmoztam a zenéket. A következő Psyweekendre már napokkal előbb lementünk, segíteni, építeni a fesztivált, aztán már a tánctér dekóját és a színpad építését is vállaltam, egy évre rá már én kommunikáltam a fellépőkkel, és raktam össze a timetable-t, a lineupot. Civilben prodzsektmenedzser vagyok, szeretek szervezkedni, szívesen kommunikálok, így adta magát a feladat - belefolytam mindenbe, az aggregátor kiválasztásától a hangtechnikussal való egyeztetésig.
Mindezek előtt előtt milyen zenéket hallgattál?
– Koromnál fogva én a szerencsés MTV-generáció tagja vagyok. Nekünk tizenhárom-négy évesen Prodigytől a Woodo People bömbölt a házibulikon, a Faithless, Björk, vagy később a Korn, Placebo, Marilyn Manson kazettáit hosszú évekig hallgattuk. Mikor már mindenki a dizsire táncolt a barátaim közül, én elkezdtem Blackoutot, és VHK-t hallgatni. Később már lubickoltam a magyar underground-zenekarok koncertjeiben, imádtam a pszichedelikus rockot, abban is tánczenés, fúziós dolgokat, a Korai Öröm, Másfél, Colorstar akkori triumvirátusát. Emellett ugyanúgy eljártunk meghallgatni akár az Amorf Ördögöket, Erik Sumót, nagyon szerettem a Bonobót, a Röyksoppot, hallgattam breakbeatet, drum'n'basst , még breakcore-ra is eltévedtem, de mostanra azért leginkább psy-t hallgatok.
Adta magát, hogy akkor már föl is lépj?
– Nem. Egyszer viccből a 4.49 fesztivál szervezőinek mondtam, hogy én sokkal jobb zenéket ismerek, mint jó néhány fellépő, és talán blöffből mondták, hogy ha meg tudom oldani, álljak be legközelebb játszani. Gyakorlatilag ez első ilyen szettem közben, onnan a pultból hívtak el a következő buliba, onnan a következőbe, és onnan a következőbe. Egy ideig mondogattam, hogy én nem is vagyok dj, még dj-nevem sincs, csak beálltam játszani... Nem szégyellem, hogy a kezdetektől laptop-dj vagyok, a Traktort a legelső megjelenésétől kezdve használtam, főiskolásként bootlegeket, mashupokat gyártottam vele, szóval, technikailag sikerült megvalósítanom hogy menjen a flow, onnantól kezdve az ízlés, és a szelekció döntött. Akkoriban, pár évig autentikus tradícionális afrikai dobzenét tanultam, autentikus mestertől, később pedig összehoztunk egy Man'o'mantra nevű zenekart, amivel évekig koncerteztünk, saját klubbestünk volt a Cökiben. Valami olyasmi akartunk lenni, mint a Korai Öröm kollektívája. Koncerteztünk, aztán folytattuk a bulit a saját szánk íze szerint, dj-ztünk, vendégeket hívtunk. Saját hangmérnök híján elkezdtem kitanulni annak az alapjait is egy hangmérnök-produceri képzésen, amiből a zenekar megszűnése után a producerkedés maradt. Ez a tanulási folyamat azóta is tart, van egy saját kis stúdióm, itt töltöm a szabadidőm, és szépen lassan, inkább lassan, de remélem, egyre jobban sikerül leképeznem a saját groove-om. Tavaly tavasszal csatlakoztam a Forestdelic kiadó dj-gárdájába, ők egyaránt jelentetnek meg szerzői kiadásokat és válogatásokat a dj-k gondozásában. És egy ilyennel én is büszkélkedhetek: a koncepció és cím, Sunset Temple.
Innentől hogy jutottál el az Ozora Fesztivál nagyszínpadáig?
– Tsubival is az egyik Psyweekenden ismerkedtem meg, mikor már harmadjára jött oda a szettem közben, hogy megkérdezze, mi a szám címe, amit játszom. Később azt mondta, többet nem jön oda zavarni, de hogy ő csinálja a Pumpui-t Ozorán, volna-e kedvem játszani. Még akkor is azt mondtam, hogy én csak a barátaimnak szoktam játszani a mi saját bulijainkon, mondta, nem baj, ugyanezt kellene az Ozora-before-on is csinálni. Kalumet és ő voltak a pultban még azon az éjszakán ezen a before-on, velem szemben meg több ezer ember az addig megszokott párszáz arc után. Egyik kezemmel a másikat kellett fognom miközben a potmétereket tekertem, úgy remegett. A Pumpui-ból már hívtak külföldre, Lengyelországba, később Ausztriába, és egyre több hazai buliba is. Egy Bakony Fesztivál-os szettem közben meg Wegha állt oda mögém, egy ideig hallgatta, nézte, mit csinálok. Soha nem beszéltünk előtte, de aztán hamar írt, és felhívott, hogy egy hasonló zenei ízlésű dj-kollektívába tagokat keres, és ha elfogadom a felkérését, akkor már ketten lennénk benne. Így kerültem be első alkalommal az akkoriban megújuló Ozora nagyszínpadának programjába. Az volt a szerencsém, hogy az adott stílust – melyben én a leginkább otthon voltam, nevezzük ezt csak vegytiszta psytrance-nek –, ami nem szélsőségesen underground, de e legkevésbé sem sematikus – nem igazán játszottak dj-k itthon, más volt a trend. Mi sokat jártunk külföldi fesztiválokra, és ott azért más hatások értek...
Hogy kell elképzelni az ozorai nagyszínpad lineupjának összeállítását, hogy zajlik ez?
– Nem olyan szigorúan intézményesített dolog ez, az egészet Wegha fogja össze, körülötte vagyunk többen. A viták igazából ritkák, az ízlésünkben elég nagy a metszet. Egyrészt gyűjtjük az érdekes neveket az év során, akár a megjelenések alapján, vagy ha valahol hallottuk játszani. Mind játszunk más fesztiválokon és külföldi partykon, és figyelünk. Egy ekkora fesztiválon persze sokrétű igényeknek kell megfelelni, populárisabb, nagy nevekkel lehet vonzó lineupot csinálni, vannak nevek, akiket a közönség minden évben ünnepel, de Wegha is képes leszólítani bárkit, akinek a produkciója megtetszik neki, akkor is, ha azelőtt esetleg a nevét sem hallotta. Ozora mára megengedheti magának, hogy ne a pillanatnyi hullámokat akarja csak meglovagolni. A nagy, elismert, és száz százalékban tuti telt táncteret biztosító sztárok mellett a legújabban kiemelkedő tehetségek is bemutathatják a munkájukat, akik akár először játszanak életükben nagyszínpadon. Ez az egész arról szól, hogy új dolgokat tapasztaljunk, dekóban, hangzásban, vizuális élményben, effektekben, zenében. Kell, hogy folyamatosan meglepődj, a gyermeki csodálkozás állapotába kerülj, ami egy magasabb rendű tudatállapot, ha be tudod fogadni, az olyan, mint egy istenélmény. Szerintem emiatt fontos nagyon, hogy amennyire tud, ez a partykultúra előremutató legyen.
Stage-menedzserként mi a feladatod?
– Vagyunk négyen, hat-nyolcórás műszakokban váltjuk egymást. Nyitóceremóniánál vagy az esti koncerteknél többen vagyunk, akkor szerteágazóbbak a feladatok, és nagyobb a pörgés, mint egy dj-nél. Onnantól, hogy bejön a színpadhoz az előadó, mindenben mi segítünk neki, hogy például a fellépők közötti váltások a közönség számára észrevétlenek és gördülékenyek legyenek. Segítünk neki összerakni a technikát, vagy ha komolyabb riderrel érkezik. A zenekarok saját technikai csapattal jönnek, mondjuk egy Juno Reactor napokkal előbb beáll, többször jönnek egyeztetni, tárgyalni, külön mérnökeik vannak a hang- és a fénytechnikára is.
Az idei programból kiket emelnél ki?
– Pár olyan élő formációt például, melyeknek a tagjai külön-külön is a kedvenceim között vannak, először idén hallhatjuk őket ebben a felállásban. Az Arcon nagyon pimasz, Hujaboy és Koxbox alkotja, egyszerre technós és goás, tele glitchekkel, fricskákkal és csavaros klasszikus elemekkel, nagyon feszes, húzós alapokon. Az Earthspace és Braincell alkotta Melting Point klasszikus psytrance-projekt, ők itt debütálnak. Aztán ott van még az Anthill, ami Yudhisthira és Kala közös, kimérten sötét hangulatú liveactja. Mondanám még az Imaginariumot,a Hypereggset, vagy egy másik kedvencem, a Drip Dropot. Ők sem játszottak még nálunk.
Mit mondtok azoknak, akik szerint elég mainstream lett már Ozora is?...
– Hogy nem, ilyen nincs, rosszul látják. Abban is egyetértünk, hogy mondjuk nem fog egy Infected Mushroom játszani a nagyszínpadon már. A Dragon Nest színpad sokszínű programjára mondták már, hogy "elmainstreamesedik", de szerintem épp ellenkezőleg. Ahol hetven százalékban világzene megy, azt azért nem lehet mainstreamnek nevezni. Amikor Ando Drom szól vagy Lajkóék, vagy a Matsumoto Zoku, esetleg a Korai Öröm, az akárhogy is nézzük, a hely szelleme, nem mainstream. A tavalyi év legjobb koncertjét is itt láttam, a Vlastur Bandet, ami egy tört, drum'n'basses , mc-s, görög, amolyan allstars-zenekar. A legdurvább psy-hangokkal csinál Asian Dub Fundation-jellegű, energikus, törtütemű, dubos, de végig táncolható zenét.
Lehet mondani, hogy Ozora és a Boom a két legnagyobb goafesztivál a világon?
– Igen, így van, talán még a braziliai Universo Paralellót betenném még melléjük.
A psytrance alstílusai rengeteg irányba ágaztak el, segítnél rendet vágni ezek között, a lehető legújabb fejleményekre is figyelve?
– Általában le szoktam ezeket szerelni, nem szeretem a címkézést, de próbáljuk meg. Én klasszik-psytrance-t játszom, a sebesség mondjuk itt száznegyvenhárom-öt bpm-től felfelé maximum százötvenig terjed. Alapvetően a groove, a bassline határozza meg a zene testét. Az például már önmagában egy nagyon cool, jó érzést tud adni, amikor egy groovie-s, funkys bassszusmenet dübörög a lábad alatt. A manapság elterjedt ilyen stílusú glitchekkel és törésekkel is operáló zenét az olasz szcénában egyszerűen csak undergroundnak hívják. Ugyan a formavilág valamilyen szinten kötött, de a hangzást a végletekig lehet csiszolni, és folyamatosan fejlődik. Időről időre van egy olyan érzésem, amikor valami megdöbbentően új, erős hangképet hallok, hogy ezt már nem lehet fölülmúlni, aztán mégis jön valaki, aki emeli a tétet. Aztán ott vannak különböző korszakokban kialakult, és azokat meghatározó stílusai. Kezdve a goatrance-szel, majd a később kialakuló psytrance alfajtáival, a fullonnal, a progresszívvel, később a foresttel, vagy a darkból kialakult hitech-féle stílusokkal.
Mondhatjuk, hogy a klasszikus psytrance-hez legközelebb áll a fullon és változatai?
– A fullon értelmezése idehaza elcsúszott egy kicsit, sokáig az Izraelben divatos, akár hangnemváltásoktól sem mentes, a vége felé már giccsbe hajló gyors, száznegyven-öt bpm-es zenét jelentette. Később a hasonló dallamvezetésű fullonnak megjelent az éjszakai változata is, de nem igazán tudta meghódítani szerencsére a nagyszínpadokat. Pedig alakultak ki sokkal okosabb, igényesebb vonalai is, 2007-2008 környékén kezdte magát kinőni egy egyszerűbb, kevésbé dallamos, groovie-s stílus, amit aztán UK-fullonnak kezdtük nevezni, és ez akkoriban egy nagyon cool underground-irányzat volt. Az utóbbi években azért már nem adott igazán újat, de még mindig nagyon népszerű, és jó értelemben véve tömegeket mozgat meg; fontos kiadójuk a Nano Records. Ennek az Angliából indult stílusnak van egy sokkal vadabb, mélyebb, keményebb vonala is, amit mondjuk a találó nevű Wildthings Records jellemez leginkább. Aztán persze az előadók, és velük a stílus is változik, fejlődik, elkezdenek a stílusok fúzionálni egymással. Mára minden stílus keveredik, épp ezért a régen egyértelmű kategóriák jelentésüket vesztették. Ugyanaz az előadó mást zenét írhat egyik évben, vagy mást játszik éjjel és nappal. Az undergroundból való kivirágzásnak, és ennek a sokszínűségnek az egyik legdurvább példája talán Ajja, aki egy kis kiadónál elég szűk rétegnek írta a sajátos formavilágú, sötétkés, hipnotikus zenéjét, ahonnan mára oda jutott, hogy szinte nem lehet fesztivált rendezni nélküle, és akik előtte a progira esküdtek, és nem is ismertek gyorsabb zenéket, ugyanúgy remegve várják, mint a dark kedvelői.
És a progisok miben bízhatnak még, merre lehet nekik az irány előre?
– A progresszív-psy egy alapvetően lassabb irány, leginkább száznegyven bpm alatt. A stílus neve pedig sajnos nem az előremutatóságán, hanem a szerkezeti formáján érhető tetten – fokozatos építkezésen, majd visszalépésen, a feszültségkeltésen és elengedésen. Ennek is számos változata alakult ki az idők során, legyen az mélyebb, dallamosabb, tribal felé húzódó, vagy a tripletes stílus. Itt is megjelent egy mélyebb irányzat, amit később zenonesque-nek címkéztek az első zászlóshajó-kiadó neve után. Ott sok minimálos, technós, de akár dzsesszes elem kezdett működni, később az előadók teljesen egyedi és szabad formavilágban is elkezdtek alkotni. Ez a kísérletezés nagyon hasznos, mert az egyes tánczenei irányzatok eleve kötött formába kényszerülnek, és ha csak ahhoz akarnak szigorúan alkalmazkodni, és nem tudnak megújulni, akkor csapdába zárják magukat, és elhalnak.
Aztán ott van a dark, az éjszaka zenéje.
– Mikor partykra kezdtem járni, ez a stílus nemcsak gyors, de néha tényleg horrorisztikus hangokból állt, ezek azóta kimentek a fő csapásirányból. Kialakultak itt is az egyes kiadókra jellemző formák, hangulatok, egyesek mélyek, utazósak, akár atmoszférikusak, míg mások inkább keményen erőszakosak. Az utóbbi hat-nyolc évben nagyszínpadig jutott úgy általánosságban az akár a százhetven-kétszáz bpm-et elérő hitech is, ami ugyan a darkból nőtte ki magát, de sok esetben már kicsit sem sötét. Az Oxidaksi nekem valahol dnb és a happyhardcore között van. Bevallom, nekem ez a stílus már sok, és nem tudom tánczeneként értelmezni.
És merre tart a forest, az "erdei goa"?
– Mára a forest is a kezdte magát kinőni. Belassult és okosabb, utazósabb, történetmesélősebb lett. Talán itt érhető leginkább tetten a keveredés, a ma divatos nightpsytrance is sokat merített belőle, és fordítva is. Az előadók egy albumon belül több ilyen alstílust érinthetnek, egy dj-egy szettben ívében utazgathat közöttük. Az elmúlt három-négy évben Ozora nyitott az ilyen finomabb underground-zenei irányzatok felvonultatása felé. A lineupban arra törekszünk, hogy egy történet játszódjon le a partyzóban. Vannak blokkok, az egyes stílusokat kedvelők nemcsak egy órát, hanem három-négyet legalább tudnak mozogni. Minden napnak van egy íve, ami kicsúcsosodik valahol. A nappalból gyorsul az éjszakába, aztán visszalassul a nappalba.
Ozora-cikkeink 2014-től
Impulzus és muníció Ozorára - interjú dj Tsubival
"Ez egy módja a lázadásnak" - Justin Chaos-interjú Ozora 2017 előtt
Ne csak igyál, egyél is - Ozora-gasztró
Fúziós energiák - a Pink Floyd producere is fellép az idei Ozora Fesztiválon
Divatos és hasznos - kreativitás a levegőben Ozorán
A fejünk a hajunk alól - Ozora Festival 2014 - riport
Mi szemnek-fülnek ingere - fesztiválajánló
Törzsi törzsközönség - Ozora a világ körül
Koncertblog Session podcast-sorozat
Földöntúli epikus robotzene, Âme-tributemix / house, technó, deephouse, minimál - podcaster: dj Sobek, artworker: Dori Pazonyi
Elegáns és szép house - podcaster: Robert R. Hardy, artwork: Legendary Moments
A magyar technó legjava Dr. Zoidberg csoportterápiájában - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Dori Pazonyi
A lányok, a lányok, a lányok ördögök / neurofunk-drum'n'bass - podcaster: Selekta, artworker: Dori Pazonyi
Ha kicsi a tét, a kedvem sötét - Koncertblog Guido & Maurizio de Angelis Session / podcaster: dj Muttley, artworker: Dori Pazonyi
Sok jó ember, legyél te is köztük / koncert-podcastek: Airtist, Deley, Grabanc, artworker: Mill
Bús belga breakbeat / podcaster: Fastbinder, artworker: Trinity
Koncertblog Scooter Session / podcaster: Adam Bleakbass, artworker: Dori Pazonyi
Tücsökzene, szinesztéziára kihegyezve - a legjobb psytrance-ek Görgőtől / goa-psy, forestpsy podcaster: dj Görgő, artworker: Mukiellő
Nők a pult mögött - ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly / break, bassmusic - podcaster: Miss Mants, artworker: Szerdahelyi László
Kanye Westtől Redmanig - a legjobb rapek Majkáék szkreccsere, Gerysson szerint / hiphop, rap, r'n'b - podcaster: dj Gerysson, artworker: Csordás Dávid
Balladák és slágerek - Koncertblog Best of Crossover 2015 Legarstól / indie-pop-house-deephouse-pop-mainstream-crossover-funk-slow-newwave-diszkó-nudisco - podcaster: Legars, artworker: vj Manna
Koncertblog Best of Metal 2015 Session by Dr. Zoidberg / metál, deathmetal - podcaster és artworker: Dr. Zoidberg
Nincs mit cifrázni – a drum'n'bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint - podcaster: dj Ren, artworker: Oláh Orsolya
Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával! / house, technó, minimál - podcaster: dj Minich, artworker: Tatlin
Már nem szopnak a ministránsok - fortélyos blaszfémiával indul a Koncertblog podcast-sorozata / metál, hiphop, technó, punk, folk, reggae, blues, alter, pop - podcaster: Dr. Zoidberg, artworker: Szilágyi Rudolf
Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!
